I know you will...

...

Szent idő, csendes növekvés

„A szerelem tudatos döntés, akarati döntés, elhatározás, és nem csak érzelem. Saint-Exupéry mondta, hogy nem azok szeretik egymást igazán, akik egymást nézik, akik egymás szemébe néznek, hanem akik egy irányba tekintenek, akik egymás kezét fogva, egy célra figyelve haladnak életük útján. (...) 

Vajon van-e közös cél, amely benneteket összeköt? Biztos nagyon szép vágy a családi otthon, az autó, de vannak vajon ennél magasztosabb célok, melyek összekötnek kedveseddel? Ha nincsenek, akkor keresni kell! Fontos, hogy legyen  szép, szent, közös cél, amely megőriz akkor is, ha viharok vannak az életetekben.

A megismeréshez, a kibontakozáshoz türelem kell, rácsodálkozás, munka és szent idő, hogy ne ess el, ne vergődj át nem gondolt tettek, felületesen kimondott ígéretek súlyai alatt. Csendes növekvésben tudd kivárni azt a szent napot, mikor bomló szerelmetek elmoshatja korlátok közé zárt létetek elválasztó falait, hogy méltón karodba zárhasd, hordozni tudd Isten határtalan ajándékait. Szerelmed, ha követni tud a szárnyalásban, társad lehet egy életre.” 

(Böjte Csaba)

Hús - vér...

Böjte Csaba gondolatai: 

Az életben a legnagyobb kaland a családalapítás. Nem hiszem, hogy a földön lett volna több mosoly más miatt, mint a szeretet, szerelem miatt. És nem hiszem, hogy más miatt hullott volna  több könny, mint a rosszul megélt, megkeseredett szeretet, szerelem miatt. 

Ez az emberiség legérzékenyebb pontja, ezért is írnak erről oly sokat a költők, ezért a párkapcsolat a leggyakrabban visszatérő téma a filmekben, a dalokban. Látjuk, hogy a házasság útján sok tövis terem: mennyi fájdalom, válás, szakadás van. Felmerül a kérdés: vajon a házasság természetéből fakad, hogy ilyen nehéz, hogy gyakran nem érti meg egymást a férj, a feleség? Vagy talán az a gond, hogy rossz irányban indultunk el az úton, sok hibát követtünk el, és kisodródtunk az útszélre?

 

Vajon az életünk autójával van baj, vagy mi nem tudunk jól autót vezetni?! A házasság intézménye lehetetlen vállalkozás, vagy a ma embere nincs kellőképpen felkészülve a házaséletre, nem tudja jól kezelni a konfliktusokat? Természetes, hogy autót vezethessek, előtte órákat kell vennem, és le kell vizsgáznom: egy okosabb, ügyesebb oktatótól megtanulok sebességet váltani, előzni, megállni, szabályokat betartani, a járművet felelősséggel uralni. 

Aki ezt nem tanulja meg, az nem vezethet, mert előbb-utóbb balesetet okoz, önmagára és környezetére is veszélyes. Vajon arra, hogy a párkapcsolatomra felkészüljek, hogy megtanuljam uralni a tetteimet,  a szavaimat, szánok-e időt és energiát? Szavaim, tetteim öblében taposóaknák vannak, melyek sértenek, fájdalmat okoznak, vagy egyszerű létem bizalmat, nyugalmat, erőt áraszt társamba? Meghitt együttlétünk nyugodt vizein társam le tud-e horgonyozni, és a gondolataim, vágyaim, álmaim között otthon érzi-e magát? Viharban hozzám menekül-e?  Ki vagyok, ki szeretnék lenni én az ő számára?

Életünkhöz hozzátartozik, hogy emberi gyengeségeink, korlátaink, határaink vannak, amelyek itt is, ott is kiütköznek. Szinte borítékolni lehet, hogy nem tudsz úgy táncolni, hogy soha ne lépj társad lábujjára. Vannak, amikor apróságok is fel tudják piszkálni az embert, és magad számára is kibírhatatlan vagy.  Vajon megéri ilyenkor mindent felborítani?!

Tíz lefutásból nem lehet tíz gólt rúgni, aki tíz döntésből hat-hét alkalommal jól választ, az már sikeres a szakemberek szerint. Az embert Isten egy marék porból teremtette, már az is csoda, hogy két lábon tudunk járni. Miért tartanál haragot?! Kihez ragaszkodsz jobban? Vélt vagy valós igazadhoz, vagy kedvesedhez? Sajnos sokszor mindkettő nem lehet a tied. 

Valamikor úgy érezted, meg tudnál halni a szerelmedért, most pedig egy sértést, egy békácskát sem tudsz lenyelni érte?! Jézus és az apostolok kapcsolata mélyen megrendült nagypéntek után, Krisztus mégsem ült félre sértődötten duzzogni, pedig neki volt igaza, hanem túllépett a hatalmas kudarcon, továbbra is szerette a társait: a Galileai-tenger partján tüzet rakott, halat sütött, reggelit készített, és megajándékozta őket a kiengesztelődés nagy lehetőségével. Milyen szép lenne, ha a házastársak félre tudnák tenni sérelmeiket, és meg tudnák ajándékozni egymást a tiszta szívből jövő megbocsátás örömével! 

Mikor csalódsz a társadban, és úgy érzed, összecsapnak a hullámok a fejed fölött, képes vagy-e finom vacsorát készíteni: "Gyere, együnk, aztán beszéljük meg! Szeretnélek megérteni téged!" Ha a tükör előtt grimaszt vágsz, akkor torz képet mutat, de ha belemosolyogsz, akkor vidám arcot mutat. Szabadítsuk fel egymást a szeretetre - ez minden szempontból gazdagabb életet jelent. A haragtartás, a gyűlölködés leránt a mélybe, a megbocsátás, a kiengesztelődés felemel, felszabadít.

A vétkező ember olyan, mit egy kis verébfióka, aki a macska karmaiban vergődik. Milyen jó, ha segíteni tudunk, ha elijesztjük a ragadozót, és a madárkából nem lesz vacsora, ismét repülhet szabadon! A gonosz lélek kínálhat élvezeteket, nagy dáridót, de hosszú távon nem ad semmit. A bűn nem tud tartósan boldoggá tenni. A félelem, a bizalmatlanság megbénítja az embert. Merjünk szembeszállni a gonosz lélekkel! 

Társadat is a Jóisten teremtette, nem puliszkából formálta meg, nem spórolt ki belőle semmit. Erősek vagyunk, csoda az ember! Ha azt mondom a másikra, hogy semmit sem ér, selejt, akkor ezzel azt fejezem ki, hogy mikor Isten őt teremtette, akkor spicces volt, vagy pénteken már a műszak vége felé járt, és össze kellett csapni a munkát. Ez káromkodás! Hinnünk kell az emberben!  Ha valakivel beszélünk, az emberbe vetett végtelen hittel kell megajándékozni őt! Szárnyakat ad a bizalom.

A szennyest ki kell mosni, nem szabad gyűjteni, míg teljesen ellep mindent. Viszont az, ha egy házasságban mindenki mindent azonnal lereagál, helyre tesz, kemény légkört eredményez. Társad olyan, mint a drót, lehet egy darabig hajlítgatni, de aztán azt mondja, elég, és kettétörik. Hadd lehessen a társad melletted hús-vér ember, akin lehet szeretni talán még a szeplőt is! Nem akar az ember maga mellé egy törvényszéki bírót, aki állandóan ítélkezik. Nem lehet úgy élni, hogy valakinek folyton a fejét mossák. 

Szükségünk van a nagyvonalúságra, az irgalomra. Ne legyenek verejtékszagúak a mindennapjaitok, mert görcsösen meg kell felelni a másiknak! Bízni kell benne, és időt adni neki. Nem arra van szükségünk, hogy állandóan lerántsák rólunk a leplet, rávilágítsanak fogyatékosságainkra, hanem arra, hogy biztassanak, bátorítsanak, higgyenek szeretteink abban, hogy képesek vagyunk korlátainkat, határainkat áttörni, felemelkedni arra a szintre, ahová mi magunk is vágyunk. A megalázott, nyilvánosan megbélyegzett ember könnyen makaccsá, kérlelhetetlenné válik, és kritikáddal, ostorozásoddal nem oldani fogod a bajokat, hanem becementezed. Még ahhoz is fel kell nőni, hogy az igaz, jó szándékú kritikát elfogadjuk.

A tetteknek nem mindig vagyunk urai. Akaratlanul is megbánthatjuk egymást, és nem biztos, hogy mögötte szeretetlenség van. Lehet gyarlóság, figyelmetlenség - egy ostoba viccel könnyen megsértjük a másikat. A tett maga lehet elítélendő, de ha mögötte nem szeretetlenség, hanem ügyetlenség, csipkelődő szeretet van, akkor ezt meg kell éreznünk. Mindannyiunknak arra kell ügyelni, hogy a hol ilyen, hol olyan tettekben kivirágzó szeretet meglegyen a szívünkben. A szavak nem ugyanazt jelentik mindenkinek. 

A tej nekem a nagymamámat juttatja eszembe, aki a frissen fejt, habzó italt a kis bögrémbe töltötte és kent mellé egy szelet lekváros kenyeret. Lehet, hogy másnak - ahogy Hervay Gizella novellájában olvastam - a tejről keserves emlék idéződik fel, hogy a háború alatt a hidegben naphosszat sorba kellett állnia érte, hogy a kistestvérének adhassanak belőle. Ezért kell sokat beszélgetni, megtanulni egymás szótárát. 

Ha egy angollal találkozom, az ő nyelvének kifejezéseit keresgélem, hogy kapcsolatba tudjunk kerülni egymással, hiába mondom neki a legjobb szándékkal, hogy "Adjon Isten szép jó reggelt!"  Egy-egy gondolat és szó között hihetetlen szakadék lehet.  Legtöbbször nem akarunk rosszat, csak nem erőst vesszük a fáradságot, hogy tisztázzuk a szavak jelentését. Persze nem arra gondolok, hogy külön használati utasítást kell minden emberhez mellékelni, de tény, hogy a nem tisztázott szavak komoly sebeket tudnak okozni a szűkebb és a tágabb családban is.

Régebben minden nap leírtam azt, ami akkor nagyon fájt, és azt is, ami örömet okozott. 

Egy idő után újra átolvastam, és áthúztam azokat a sérelmeket, amelyek már nem voltak fontosak. Az év végén újra átolvastam, és már alig maradt valami, a többséget lapátra lehetett tenni.

Pillanatnyilag sok minden erősen fáj, de ahogy a kedélyek lecsillapodnak, sokszor magad sem érted, hogy tudtál valaminek túlzott jelentőséget tulajdonítani. Ha ez a módszer gyakorlattá válik, veszekedéskor már arra gondolsz: "Minek egyem magamat miatta? 

Egy hét múlva már úgyse lesz fontos". Megtanulod kiszűrni a lényegeset.

Mindenki nevelő, önmagadat is neveled, nem csak a környezetedet. Ha nem tudsz úszni a vakáció elején, ez nem zárja ki azt, hogy a végére megtanulj. Fontos megtanulni uralkodni önmagadon, és megismerni, elfogadni a másikat.(...)

Because only YOU can set me free

"...When the night is young but it makes you feel much older
and you come towards each waking hour of life

when the days go by but the darkness lingers longer  

and before you know it life is one long night

 
but when I close my eyes I see you standing before me  

and if you take my hand I’ll leave it all behind  

because only you can set me free  

so hold me close just like the first time...

...show me how it used to be
because only you can set me free"

"...és hozd a szárnyakat...!!!"

Kegyelmi pillanatok

"Mindenki, aki számít az életünkben, nem megtervezetten került oda, nem célkitűzés és erőfeszítések eredményeképp van ott, hanem egyszerűen csak ott találtuk a szívünkben, mintha mindig is ott lett volna. Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni. Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk azt, hogy miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen. Csodának.

Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk.

Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami, és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen -gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is."

(Biegelbauer Pál)

Szerda délután

„Ha a nők szerelmesek lesznek szerda délután 14 óra 11 perckor, ebben az esetben 14 óra 12 perckor fog bennük fölmerülni az aggodalom, hogy megmarad-e nekik, akit megszerettek.” 

                                                              (Ancsel Éva)

Látomás

Victor-Marie Hugo:

LÁTOMÁS

Fejem fölött éjjel fehér angyal suhant;

csodás jelenés, mely elűzte a vihart,

s csitult a távoli tenger hangos szava.

– Miért jöttél hozzám, angyal, ma éjszaka?

– kérdeztem, mire ő: – Elviszem lelkedet.

– Amikor így beszélt, megszállt a rémület,

mert az angyal leány volt és gyönyörű szép.

– Mim marad, ha viszed? – Megragadtam kezét.

Nem válaszolt. Kiterjedt köröttünk a setét.

– Szólj, hova viszed el, mutasd meg a helyet!

– Még mindig hallgatott. – Mennyekből érkezett

vándor, felelj, halál vagy élet a neved?

– Az angyal fekete testével rám hajolt,

széttárta szárnyait, aztán így válaszolt:

– Nem élet, nem halál; a szerelem vagyok.

– Akkor megláttam, hogy a nappal átragyog

sötét szemén, és az egész csillagvilág,

ezer csillag fénylik szárnya tollain át.