Lebonthatatlan (?)

Hangulatok.

Rémes.

Honnan jönnek?

Miért akkor, amikor?

Mi gerjeszti őket?

Sokféle válasz van, most mégis elgondolkodtam rajta… hogy úgy  t é n y l e g  honnan jönnek? Hormonok? Biológia az egész? Vagy pont nem, inkább érzelmi? (Abban is van biológia.) Belső vagy külső? Hisz legtöbbször külső inger a ’trigger’, külső inger a változás oka… vagy annak hiánya. Ugyanakkor belül kell értelmeznünk és lefordítanunk magunknak ezeket az ingereket. Akkor viszont kontrollálhatjuk is őket, nem? Mi választunk, ahogy az attitűdöt, a hozzáállást is…

Persze. Jól hangzik. És igen, így is van (győzködöm magam), de az ember mégiscsak ember és, még ha tudja is az elméletet, a gyakorlatban sokszor elsodródik…

Falak előtt találja magát újra és újra… Falak előtt, melyeket már egyszer ledöntött, vagy csak úgy tudta, hogy megtette, hogy sikerült, vagy hogy legalább bontani elkezdte. Már átlát felette, és milyen szépséges, amit lát… már át tudná ugrani… mikor váratlanul újraterem előtte ugyanaz a fal. Mintha a felhőtlen öröm pillanatában feléledne és fellengzős röhögések közt, miközben újra felhúzza saját magát, közölné, hogy hiába erőlködik bárki, ő bizony lebonthatatlan.

A meglepetés ereje. Szembesülés.

’Gyere csak vissza a földre, már megint túl magasan szállsz…!’

Mintha csak egy színpadi süllyesztőben tűnne el a fal egy része időnként… aztán a legváratlanabb pillanatokban… elég egy kis baleset… egy félrecsúszott kéz, egy rossz időben történő gombnyomás vagy épp a rossz gomb megnyomása, és a fal nagy robajjal előtör a színpad rejtett részéből.

Újra.

És kezdődik az egész előlről…

(Még nem jött el a tánc ideje…

…de vajon eljön –e valaha?

Vége lesz -e a hosszú télnek?)

Eszmélés

Bámészkodtam kicsit a blogok közt, és Dorcha bejegyzése elgondolkodtatott. Eszembe jutott róla néhány gondolat.

Eddig én is a saját színfalaim mögött alkottam, de rájöttem arra, hogy ha csak egymagam élek a saját világomban és a titkon berendezett színfalaim mögül kukucskálok ki, akkor mindig egyedül maradok. Elgondolkodtat, amit itt a blogos bejegyzésekben, meg általában a világban látok. Hogy ez bizony nem könnyű. Hogy sokszor rettentő nagy erő és bátorság kell ahhoz, hogy az ember nyisson, hogy kinyissa a kapukat, elhúzza a függönyt, mert néha sokkal jobban esik biztonságban a háttérben maradni.

Pedig mindannyian ugyanarra vágyunk, hogy önmagunk lehessünk álarcok nélkül és így szeressenek, ahogy vagyunk. Hogy mi is ismerjük a másikat és úgy szeressük, ahogy van. Hogy a valódi értékek legyenek a fontosak, hogy Szeretetben éljünk, figyeljünk egymásra, törődjünk egymással. A belső világa mindenkinek gazdag és hasonló vágyakkal teli. Szerintem. És mégsem tudunk így élni. Mégis falakat húzunk magunk köré, elbújunk, álruhát öltünk, eltitkoljuk a tehetségünket. Félünk megmutatni magunkat, félünk magunkat adni, félünk… Elvonulunk, bezárkózunk, mert úgy talán könnyebb. Könnyebb? Nem tudom. Mindenesetre biztonságosabb.

Csak furcsa az egész. Hogy ha mind ugyanarra, vagy legalábbis alapjaiban véve ugyanarra vágyunk miért ilyen körülményes minden?

Egyébként azt is érzem, hogy pont emiatt talán kezdünk felébredni. Lassan-lassan feleszmélünk. Egyre több az igény a valódira és egyre inkább utasítjuk el azt, ami mű, ami csinált, ami ál-értékeket hordoz. És ez mindenre vonatkozik, az étkezéstől elkezdve az életvezetésen át, a kockás hasú macsóktól és plázacicáktól, a celebeken és a médián keresztül a teljes, kivetített, csillogni látszó, mégis hamis világig. Ezért fontos például amit Ákos ad a dalain keresztül és képvisel a saját életét élve. Vagy ezért lehetett sikere a Tabáninak is. Mert igazi. A tehetség és a jó hang nem elég… Ezekről viszont külön írok majd, mert ha most belekezdek, végtelen és követhetetlen csapongás lesz belőle… :)

Tényleg nagy dolog, ha valaki látja saját vélt vagy valós korlátait, falait, főleg, ha meg is osztja másokkal, hiszen akkor már nem csak a maga falait döntheti le, de másoknak is segíthet, hogy felismerjék és igény szerint ledöntsék a magukét. Türelem és kitartás. És hit. Ennyi kell. A remény adott. Úgyhogy hajrá mindannyiunknak! :)

„…döntsd le a falat, döntsd le a falat, a versből mindig Szeretet fakad….”

És bónuszként egy rövid video…a „Köszönöm” erejéről :)

(A magyar felirat a 'View Subtitles'-nél kiválasztható!)

Ezt meg most kaptam. Mondom én hogy mind ugyanazt akarjuk  :) )