"Minden út egy helyre visz..."

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Szavak és csendek, avagy könyv a sorok közt

Trükkös egy író az Égi Úr. Furcsa könyveket ír. Most is. A borító már készen várja a belé köttetendő tartalmat, tán a cím is adott már, igen-igen, nagy cifra betűkkel írta ki, sőt az Égi Hollywood-ban már filmre is vinnék, a szereposztás parádés, a premier előre meghirdetve, neonfényekben villog a vetítés ideje.

Csakhogy a könyv tartalma még a sorok között bujkál.

Megírt,

vagy megíratlan

sorok

közt…

 

Vagy épp ez a cél? A nagy írók mind ezt csinálják? Így tanít a mester? Lehet, hogy nekem is ezt kellene tennem?

Nem lázadozni, csak megírni (és megélni) életem könyvét…

…a sorok közt?

„…kihagytam pár sort…pár sort előre…”

„…the spine is bound to last a life…”

 

„…so I learned to listen through silence…”

Nyughatatlan

Bátorság

Csak a hős tudja

világgá hallgatni azt,

ami benne

tiltakozás

és igazság.

Egy nyugtalan íróhoz

Miért lihegsz? Miért sietsz? Miért írsz ilyen mohón, kézzel és lábbal? A dolgok utánad jönnek, bekerítenek, befonnak. Egy napon meg kell tudnod, hogy mindaz, amit terveltél és akartál, fölösleges és mellékes volt, s ami elől loholtál, utolért és állásfoglalásra kényszerít. Nem enged el a világ, ne félj. Pihenj meg. Lélegezzél. Nem elég eszmélni. Tanulj meg végre felejteni.

A sors elé

Ó, az ostobák, akik nem hisznek a sorsban! Nem tudják, hogy hiába minden ármány, szándék és ügyeskedés, az élet napsütötte tájképe egy alkonyaton megtelik árnyakkal; ami tegnap szabályos formában állott össze kezed alatt, ma szétesik, hulladékszerűen, ami tegnap eleven érzés volt és forró kapcsolat, ma nyúlós ragadék és teher, ami tegnap lendület volt, reggelre bicegő kullogás! Tudni a sorsról, mint az élet ütemének ellensúlyáról! Az a félelmes és szédüléssel telített pillanat, mikor az élet egyensúlya felborul, "ok" és "hiba" nélkül, s nem marad más körülötted, csak füstölgő romhalmaz, s fejed fölött a szürke ég és a néma istenek! Hová sietsz ily dölyfösen és délcegen, oktalan? Hajolj meg, és feleld csendesen: "A sors elé, a sors elé."

(Márai Sándor: A négy évszak)


„Az nem baj, ha dühöng az ember – az se, ha villámokat szór haragjában – de az rettenetes, ha kihűl.”

„Vannak emberek, akik csak akkor vannak maguknál, amikor egyszer végre magukon kívül vannak.”

„A gondolatok nem akarnak senki emberfiát sehová elvezérelni. Legföljebb egy útra invitálnak – igaz, meredek útra.”

„Csak irdatlan utakon lehet eljutni valahová.”

(Ancsel Éva – Bekezdések az emberről)

Láthatatlan óramű

„Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi sem érkezik idejében, semmit sem ad az élet akkor, amikor felkészültünk rá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon egyszer észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek nem éppen szeszélyeikkel vagy hajlamaikkal, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

...

„Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet ’dönteni’, csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek. Minden más erőszakolt, esztelen, embertelen, talán erkölcstelen is. Az élet dönt, meglepően és gyönyörűen...”

(Márai Sándor)

Mókás ÖregÚr

Csak én látok mindenben JELet? Üzenetet, figyelmeztetést, kis fricskát… könyvekben, blogokon, a rádióban, az utcán, bármerre nézek. A Jóistennek van humorérzéke, nem is kevés, ezt tudjuk, tapasztaljuk is, főleg mikor megpöccinti az orrunkat, vagy jól megcsípdesi az arcunkat, ahogy a nagymamák szokták. Csupa szeretetből, még csücsörítenek, és talán gügyögnek is hozzá, akármennyire is felnőtt már a gyerek vagy az unoka. Nem tudják megállni, akkor sem, ha tudják, hogy senki nem szereti, ha csípkedik az arcát, sőt ők sem szerették…

Mókás ÖregÚr. Akadályokat dobál felénk innen-onnan, váratlanul, hogy gyorsuljanak a reflexeink. Mint a küzdősportokban. Sosem tudni honnan jönnek majd. Ingernyilakat lődöz ránk. Elénk görget kis halmokat és mérhetetlen sziklákat, tesztelve minket, hogy vajon mit kezdünk vele. Néha elenged, sőt el is küld a rossz irányba, hogy a veszteséget, bosszúságot is megtapasztalva magunktól visszataláljunk. Viadalt szervez a gonosszal és a páholyból szurkol. Néha áldásba csomagolja az átkot, vagy épp átokba az áldást. Kiismerhetetlen.

 

Tele van a fejem. Gondolatokkal, tervekkel, álmokkal, ötletekkel. Üzleti tervek, irányok, sulis dolgok, általánosságok, mindennapi lehetőségek, jelen-, és jövőbeli remények…

…mintha fogtam volna egy hatalmas fakanalat és az álló üstben fortyogó masszát megkevertem volna végre…

… mintha felébredt volna, vagy inkább letisztult volna a hit… hogy meg tudom csinálni… hogy megtörténhet bármi, hogy a lehetséges létezik, és lehetetlen NINCS.

 

Nem tudom honnan, és miért most, de ezt érzem. És hogy ez csak egy pillanatnyi érzés –e vagy egy új fejezet kezdete, az majd kiderül. A Jóisten megüzeni majd, a maga módján, ahogy eddig is.

 

Az angyalok már tudják.

Itt kuncognak mögöttem.