Játsszuk el...

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:
Akarsz -e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

(1912)

Verslánc

Verslánc. Dallamfonal.

Néha saját szavak helyett másoké után nyúl az ember. Régen olvasott de jól ismert verseket, dalokat kapkod le a polcról… mint mikor a gyermek körberajzol egy sablont. A körvonal adott, a lényeg tisztán kivehető, mégis átszínezheti saját magára. Az életére, a képére, formaként ráhúzhatja a hangulatára. Hangulatsütiket szaggat a versek és dalok tésztájából.

Néha bennrekednek a szavak. Fuldoklunk, ahogy a ki nem mondott és le nem írt szavak béklyóként nehezednek a lábunkra és húznak a mélység felé. Ám ekkor belekapaszkodunk egy dalba, egy versbe… mely mentőövként fenntart, majd hirtelen mellénnyé alakul, majd csónakká… és szelíden visszavisz minket a partra.

Kovács Ákos:
FEJ VAGY ÍRÁS

üres az ágyam
mint a koponyám
csészémben felforr a hideg tej

ha soha nem jössz
én akkor is várlak
hogy feloldozz
hogy magadhoz ölelj

addig is
lődörgök az utcán
és csak elvétve szeretek
- a város hű börtön -
de erőmet őrzöm
hogy tőlem kapd vissza
régi szép nevedet

sem a világ mélye-sekélye
sem a sorsom harmadik esélye:

nem köt ide semmi
nem köt ide semmi
az égbe bogoztak
végérvényesen
a mégoly kevés is
elég tudna lenni
de záródom
s eltűnök
harminckét évesen

üres az ágyam
mint a koponyám
csészémben felforr a hideg tej

az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej

(2000.ápr.17)

Bonanza Banzai: A vers mindig ugyanaz marad




Ágnes: Születésnapodra





Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (Latinovits Zoltán)





József Attila: Kopogtatás nélkül (Latinovits Zoltán)




Ákos: Minden éjjel (Ákos, Kaszás Attila)




és az elmaradhatatlan: