Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretni. Összes bejegyzés megjelenítése

Helyesen

2011. április 30., szombat


Az egyik legnagyobb öröm és áldás az életben, ha kimondhatjuk azt: „Szeretlek.” – és válaszul azt kapjuk „Én is szeretlek Téged.”

Ami ennél is nagyobb öröm és áldás, ha a kimondott vallomásra azt a választ (is) kapjuk, hogy „Érzem.”

Mert akkor nem csupán szeretünk…
…akkor JÓL szeretünk…

Kegyelmi pillanatok

2011. április 8., péntek

"Mindenki, aki számít az életünkben, nem megtervezetten került oda, nem célkitűzés és erőfeszítések eredményeképp van ott, hanem egyszerűen csak ott találtuk a szívünkben, mintha mindig is ott lett volna. Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni. Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk azt, hogy miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen. Csodának.

Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk.

Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami, és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen -gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is."
(Biegelbauer Pál)

Gravitáció

2011. március 17., csütörtök


"Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére..."  (Stephenie Meyer)

Halálugrás

2011. február 25., péntek

„Párkapcsolat: Két ember kölcsönös, önkéntes, a másiknak való odaadottsága. Kölcsönös, tehát mindkét fél részéről való. Ha csak az egyik fél(!) odaadott, az csak a kapcsolat felé tett elengedhetetlen lépés, ezáltal a kapcsolat megteremtésének lehetőségét adja a másiknak, de nem kapcsolat. Teljessé csak a másik fél viszont-odaadottsága révén válik. Önkéntes, tehát szabad. Szabadság nélkül nincs párkapcsolat. Amikor valamelyik fél bármilyen erőszakkal fordul a másik felé (anyagi, egzisztenciális, érzelmi zsarolással, vagy akármilyen manipulációval), az kizárja az emberi kapcsolat lehetőségét. Mert csak az emberi, ami önkéntes, azaz szabad.

A létező lényegének tartom a szeretetet. Ami ezen kívül van, az káprázat, mondhatnám: abszolút lényegtelen. Mindegyikünket legbelül az mozgat, hogy végre odaadjuk magunkat valakinek.

A másik szeretetéért semmit sem lehet tenni. Ezért kiszolgáltatott mindenki, aki szeret. A másikkal való kapcsolatért viszont lehet tenni. Tenni a létezés legmerészebb tettét – odaadni magam a másiknak, kimondani az egyetlen valóságos birtokviszonyt teremtő szavakat, a szeretet, a létezés varázsigéjét: “Én a Tied vagyok”.

Amikor úgy döntöttem, hogy odaajándékozom magam és áradok, abban a pillanatban kiszolgáltatottá válok, mert az elvárásaimból épült védelmi falam azonnal megszűnik. Kiszolgáltatottá válok, mert a másik szabad, így nem éntőlem függ, hogy ő elfogadja -e ajándék mivoltomat. Én egyirányú utca vagyok. Minden önátadásom és cselekvésem egyirányú utca, mely nem az én szándékomtól válik kétirányúvá, hanem a másik szabad döntése révén. Minden szeretetaktus, szeretetcselekvés egy halálugrás, és nem tudod ki van-e feszítve a háló. Én csak egyet tehetek: önként odaajándékozom magamat. Semmi mást.           (Biegelbauer Pál)



- Jump complete.
- Report!

Két dobbanás közt

2011. február 15., kedd

„Tudtátok, hogy a szív két dobbanás közt pihen, és akkor a legsebezhetőbb?” (Pál Ferenc atya)

„A szeretet teljes megnyílás a másik előtt. Ez mintegy próbája a dolognak. Ha csak gerjedelem, akkor nem akarom magamat adni, hanem meg akarom szerezni a másik testét, annak is leginkább bizonyos részeit. A szeretetben ellenben oda akarom neki adni mindenemet, maradéktalanul és föltétel nélkül; az örömöm, hogy nem a magamé, hanem az övé vagyok.” (Czakó Gábor)

Aki így tud szeretni, az a legnagyobb kincset hordozza magában. Jól meg kell nézni azonban hogy kinek akarja adni az ember azt a mindent, és hogy aki kapja (vagy kapná) egyáltalán el tudja és el akarja –e fogadni.

És itt a trükk. A feladat. Odaadni magam, mégis megmaradni…

„Fölismerem, hogy meghitt kapcsolatban lenni nem jelenti azt, hogy megszűnök önmagam lenni. Azt gondolom, a szabadság lényegéből fakad, hogy ezt ki tudom mondani. Egy kedves erdélyi ismerősöm hozott nekem egy fényképet Benedek Elek sírjáról. Ott nyugszik Benedek Elek és Benedek Elekné, született Fisher Mária. Napra pontosan a sírkőbe van vésve a haláluk dátuma, nyilván azért, mert annyira megdöbbentő: miután Elek bácsi meghalt, két napra rá utána ment Mária néni is. Mindössze két napig élt nélküle. Ezt nézhetjük úgy is, hogy micsoda gyönyörű összetartozás, meg úgy is, hogy mi a csuda történt Fisher Máriával? Benedek Eleknét látjuk, ő itt nyugszik a férje mellett. De hol van az, aki Fisher Máriaként született?...

…emberi kapcsolatainkban bízzunk egymásban, de az életünket ne bízzuk egymásra. Az életünket bízzuk Istenre…

 
…az tud igazán ’mi’-ben lenni, aki képes ’én-te’ viszonyban is lenni. A mély intimitásnak többé-kevésbé jellemzője az, hogy a ’te’ az ’én’ részévé válik. Minden válás bizonyos fokú halál, mert az ’én’, akinek a ’te’ ebben a kapcsolatban része volt, megsemmisül. Éppen ezért olyan rettenetes, ha egy szakítást valamelyik fél nem hajlandó tudomásul venni, és számára a ’mi’-ből nem vezet út az ’én’ és a ’te’ felé.” (Pál Ferenc atya)

Itt is kell, hogy legyen valamiféle egyensúly. Úgy eggyé válni, hogy közben mégis megmaradunk magunk is, egyenként…

Tudja valaki a megoldást?
Hogy kell  j ó l  csinálni…?

Hiszen ha adunk, ha örömet szerzünk a másiknak az magunknak is ajándék, HA a másik elfogadja. A viszonzás ilyenkor egyáltalán nem fontos. Adni öröm. Aki pedig tud elfogadni, az csupán azzal is viszont-örömet szerez, hogy elfogad-befogad, miközben elindul egy kölcsönös örömfolyam, ami adásvágyat generál, mely oda-vissza működik. Jó esetben.
A téves eseteknél meg egész más történik...

Hmmm, ez jó kis téma borozgatós-elmélkedős-világmegváltós estékre (is)…

Álomnyi élet

2011. február 13., vasárnap



Sivák Enikő képe

„Akarlak. Nem, mint játékot akar a gyermek, vagy éppen
élet a napfényt, mint vándor a messzeséget, vagy miként
űzött vad a menedéket, ahogyan lélek mindent, mi szép!
Én csak befogadni, és csak jól akarlak szeretni! Szépen!


Csak nyugalmad szeretnék lenni az őrült világ állandó
vad forgatagában! Csak az a hely, hol Lelked megpihen.
A pillanat, amikor álomba szenderülsz, és már nincs sem
való, sem álom még, csak a csend dalol Benned altatót.


Könnyű érintés, vagy mint lepkeszárny kavarta örvény!
Ennyi szeretnék lenni! Hogy ne nyomja lelkem súlya
sem a vállad. Hogy múltad keserű íze, szívednek búja,
bánata múljon el. A hangod ne váljon Benned csönddé.”

(Káli László: Csak jól akarlak szeretni – részlet)

...

Sivák Enikő képe

„Szeretni egymást. Kéz a kézben sétálni a végtelenbe s vissza.
Levenni válladról a terhet, könnyíteni mindazon, amin lehet,
ami bánt. Hogy ne csillogjon gyémánt könnyed soha többé!
Hogy ne fájjon, ami most még fáj, s minden rosszat elfeledj.

Majd ugye... jössz megint?! Miképpen az álom érkezik.
És nem kell, hogy keresselek úttalan utakon még mindig,
hanem itt leszel, és maradsz. Nem többre, csak álomnyi életre.
Akár ölelkező szobrok, mozdulatlan eggyé leszünk ezer évre.”

(Káli László: Jó lenne - részlet)