„Akarlak. Nem, mint játékot akar a gyermek, vagy éppen
élet a napfényt, mint vándor a messzeséget, vagy miként
űzött vad a menedéket, ahogyan lélek mindent, mi szép!
Én csak befogadni, és csak jól akarlak szeretni! Szépen!
Csak nyugalmad szeretnék lenni az őrült világ állandó
vad forgatagában! Csak az a hely, hol Lelked megpihen.
A pillanat, amikor álomba szenderülsz, és már nincs sem
való, sem álom még, csak a csend dalol Benned altatót.
Könnyű érintés, vagy mint lepkeszárny kavarta örvény!
Ennyi szeretnék lenni! Hogy ne nyomja lelkem súlya
sem a vállad. Hogy múltad keserű íze, szívednek búja,
bánata múljon el. A hangod ne váljon Benned csönddé.”
(Káli László: Csak jól akarlak szeretni – részlet)
...
„Szeretni egymást. Kéz a kézben sétálni a végtelenbe s vissza.
Levenni válladról a terhet, könnyíteni mindazon, amin lehet,
ami bánt. Hogy ne csillogjon gyémánt könnyed soha többé!
Hogy ne fájjon, ami most még fáj, s minden rosszat elfeledj.
Majd ugye... jössz megint?! Miképpen az álom érkezik.
És nem kell, hogy keresselek úttalan utakon még mindig,
hanem itt leszel, és maradsz. Nem többre, csak álomnyi életre.
Akár ölelkező szobrok, mozdulatlan eggyé leszünk ezer évre.”
(Káli László: Jó lenne - részlet)
Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk. 
Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami, és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen -gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is." 
Amikor úgy döntöttem, hogy odaajándékozom magam és áradok, abban a pillanatban kiszolgáltatottá válok, mert az elvárásaimból épült védelmi falam azonnal megszűnik. Kiszolgáltatottá válok, mert a másik szabad, így nem éntőlem függ, hogy ő elfogadja -e ajándék mivoltomat. Én egyirányú utca vagyok. Minden önátadásom és cselekvésem egyirányú utca, mely nem az én szándékomtól válik kétirányúvá, hanem a másik szabad döntése révén. Minden szeretetaktus, szeretetcselekvés egy halálugrás, és nem tudod ki van-e feszítve a háló. Én csak egyet tehetek: önként odaajándékozom magamat. Semmi mást. (Biegelbauer Pál)
„A szeretet teljes megnyílás a másik előtt. Ez mintegy próbája a dolognak. Ha csak gerjedelem, akkor nem akarom magamat adni, hanem meg akarom szerezni a másik testét, annak is leginkább bizonyos részeit. A szeretetben ellenben oda akarom neki adni mindenemet, maradéktalanul és föltétel nélkül; az örömöm, hogy nem a magamé, hanem az övé vagyok.” (Czakó Gábor)
…az tud igazán ’mi’-ben lenni, aki képes ’én-te’ viszonyban is lenni. A mély intimitásnak többé-kevésbé jellemzője az, hogy a ’te’ az ’én’ részévé válik. Minden válás bizonyos fokú halál, mert az ’én’, akinek a ’te’ ebben a kapcsolatban része volt, megsemmisül. Éppen ezért olyan rettenetes, ha egy szakítást valamelyik fél nem hajlandó tudomásul venni, és számára a ’mi’-ből nem vezet út az ’én’ és a ’te’ felé.” (Pál Ferenc atya)
Bejegyzések
