Mivégre?

Fodor Ákos:

KÖZÉP-MAGAS-ISKOLA

Annak, ki írna,

ne tanácsot adj, hanem

írószerszámot.

 "Bármire képes vagy. Ezt se felejtsd el.
Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban.
Azért született meg."  

                                                                                               (Kornis Mihály)

Lélekolimpia

A sportolóknál is van holtpont. Az olimpikonoknál is. Dolgoztam velük, láttam mennyi energia, erő és elszántság juttatja el őket a csúcsra. És a mögöttük álló csapat. A küzdelmet mégis egyedül vívják. A holtponton egyedül kell átlendülniük. És az mindig eljön. A versenyen is, amelyre vért és verejtéket sem sajnálva készülnek hosszú éveken át.

Eljön az első holtpont… aztán a második, és ki tudja még hány… de az utolsó a legkegyetlenebb. Mert addigra minden erő elszállt. Már csak egy hajszál tartja a kötelet, a pattanásig feszül a húr, sőt már pattan is, az ember szó szerint az életéért küzd… mégis... a bajnokok ilyenkor is merítenek egy utolsót. Nem tudom honnan a rejtett tartalék, ők maguk sem tudják, de a kellő pillanatban, mikor az ember feladni kész, felvillan a forrás. Talán csak egyetlen tizedmásodpercre, de nekik ott, akkor, az pont elég, mert pont annyi kell. Egy késhegynyi idő. Egy végső lökés. A végtelen kitartás jutalma az emberi határokat régen túlszárnyaló küzdelemben.

A lélek olimpiája sem különb. Csak abban mindannyian sportolók vagyunk. Nem csak másokkal és a külvilággal, de magunkkal is meg kell küzdenünk a lélek általános erőpróbáiban, mint a

• korlát-lökés és határ-tolás
• heart-létika és súlycipelés: a szív terhelhetőségének és végső erejének tesztelése (kiemelten veszélyes sportág, csak haladóknak!)
• szív-íjászat
• érzelmi-vívás
• gátlásfutás
• célbalövés
• önbizalom-magasugrás
• önértékelés-rúdugrás
• elkötelezettségi sprint és hosszútávfutás
• páros szinkronúszás
• belső-judo
• kitartás-maraton
• türelem-triatlon
• szakadék-, és távugrás
• kibírkózás
• árral szemben evezés
• gyávaság-szélcsendben vitorlázás
• félelem-, és szorongás-öttusa

És hogy hány utolsó erőfeszítés van még a célig? Ki tudja...

De a Jóisten mindig annyit ad, amennyit el tudunk viselni. Úgyhogy hallgassunk az edzőre, a hadnagyra, aki hisz bennünk és aki akkor sem adja fel, mikor mindenki más, sőt mi magunk is már majdnem megtettük…

„GODDAMN IT COOKIE, MOVE YOUR ASS, I WANT MY TWELVE!”

„.. NOW YOU REPORT TO THIS LINE, COOKIE!”

Jogos meghökkenés

"A köveknek mérhető a teherbírásuk. De még a legegzaktabb statikai mérések sem egészen megbízhatóak. Talán azért, mert a köveknek is van egyéniségük? Ráhagyással épülnek ezért a házak és a hidak, hogy össze ne omoljanak. Az emberek teherbírása nem mérhető, és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen megpróbáltatást.

Aztán eljön a nap, amikor úgymond, már minden rendben van, és valaki megkérdezi tőlük egy ismerős utcán: "Hát te túlélted?!..."

Nincs a kérdésben semmi, de semmi. Talán csak egy kis meghökkenés, ami végül is jogos - de lehet, hogy ez lesz az a perc, amikor az ember hosszában-keresztben-haránt megreped..."

(Ancsel Éva)

Forrás: Érintések

Árral szemben

Elmagányosodott napok. Hetek, hónapok? Évek… vagy ez így volt mindig is? Így volt.

 

Eltömődtek a csatornák.

Rossz földet táplálok?

A szomszéd kertjét locsolgatom a sajátomé helyett? Meglehet.

 

De vajon számít -e? Számít kinek a kertje? Hiszen egy a föld… de nem, mégsem, hiszen ki van parcellázva, és kerítést is húztunk, ez itten kérem szépen pontosan edáig az enyém, az pedig pont innentől pont amodáig valaki másé…

Vagy nem? Nem, mégsem…

Nem ilyen egyértelmű ez… Mi van ha ’átszöktek’ a növényeim? Ha a virágok mind a szomszéd felé hajlanak és néznek, ha csak az átnyúló ágakon terem a gyümölcs és csak abból lesz nektár és lekvár és eltett befőtt télire? Mindez csak azért mert én táplálom őket… hisz odaát nem kapnak elég törődést. Miért oda teremnek mégis?

Balga növények…

Mit tegyek hát? Legyek irigy és kegyetlen, hagyjam őket magukra szívtelenül, hogy ha nekem nem teremnek hát a szomszédnak se kedvezzenek? Vagy gondozzam őket még nagyobb odafigyeléssel, építsek nekik szép támasztékot, melyre felfuthatnak és ráhajolhatnak, melyben megkapaszkodhatnak? Ássak kutat, állítsak madáritatót, függesszek ki odúkat? Hadd jöjjenek madarak, pillangók, mókusok, sünök, és még tündérek is… Csináljak külön veteményest? És kis halastavat? Parányi csobogó vízesést? Állítsak padot, hogy kiülve magam is a kert részévé váljak, és dúdoljak nekik halkan minden áldott nap, hogy nőjenek, teremjenek?

”Erőm vajon meddig tart még zúgó árral szemben?

Szélmalomharc, amit mások vívnak bennem

Mennyi borús nap elmúlt már sok magányos éjjel

Amit máig építettem, ki hordja széjjel?”

 

„Kérdezném már akárkitől

Hol a helyem, ha nem találom?

Ez talán egy másik álom

A választ már nagyon várom”

Megtorpantam.

Bár tudnám hogy folytassam…

 

(Hogyan, hogyan… gyere fel levegőért, gyűjts erőt és ússz tovább!)