Keserű só, keserű tenger

(videó nélkül ajánlom... itt a film kivételesen csak zavaró)
 

JÓZSEF ATTILA: SZERETŐK LÁZADÁSA

Eljön az az éjjel, melynek
minden csillaga szívig ég el.
Föllázadt szeretők szaladnak
lobogó hajakkal, zenékkel.

Nótázva hozza mind a partig
görnyesztő, piros drágaságát.
Megtárul morogva a tenger
s kincseiket ők bedobálják.

- Győztél, eljöttünk szerelemmel,
ízedet visszahoztuk néked,
nosza fogadd bilincseinket,
kötözd le fájó szívverésed.

Nosza, fogadd hát koronánkat,
a harangot, sapkánkon a csörgőt,
egy zacskó lisztünk s egy marék
elbúsult, ragaszkodó szöllőt.

Fogadd most - tépett ágainkat,
vedd jólcsinált szerszámainkat,
fogadd seprőnket, tányérunkat,
de ágyunk helyett, nesze, magunkat.

S füstölgő, parazsas homlokkal
fiúk és lányok leguggolnak,
fölöttük reszketve ereszkednek
pártalanul nagy, teli holdak.

S a víz a sok vad ajándéktól
kijön értük, elönti őket,
hanem hiába zúg, - zúgása
erősbíti az éneklőket.

A lányok dalát: Tenger vagyunk,
keserű só vagytok ti bennünk, -
a fiúk dalát: Partok vagyunk,
keserű tenger vagytok bennünk.

S a víz habzó, kibomlott kontyán
ragyogó holtakat ringat csengve
és háborogván emlékezik
az elcsöndesült szerelemre.

Verslánc

Verslánc. Dallamfonal.

Néha saját szavak helyett másoké után nyúl az ember. Régen olvasott de jól ismert verseket, dalokat kapkod le a polcról… mint mikor a gyermek körberajzol egy sablont. A körvonal adott, a lényeg tisztán kivehető, mégis átszínezheti saját magára. Az életére, a képére, formaként ráhúzhatja a hangulatára. Hangulatsütiket szaggat a versek és dalok tésztájából.

Néha bennrekednek a szavak. Fuldoklunk, ahogy a ki nem mondott és le nem írt szavak béklyóként nehezednek a lábunkra és húznak a mélység felé. Ám ekkor belekapaszkodunk egy dalba, egy versbe… mely mentőövként fenntart, majd hirtelen mellénnyé alakul, majd csónakká… és szelíden visszavisz minket a partra.

Kovács Ákos:
FEJ VAGY ÍRÁS

üres az ágyam
mint a koponyám
csészémben felforr a hideg tej

ha soha nem jössz
én akkor is várlak
hogy feloldozz
hogy magadhoz ölelj

addig is
lődörgök az utcán
és csak elvétve szeretek
- a város hű börtön -
de erőmet őrzöm
hogy tőlem kapd vissza
régi szép nevedet

sem a világ mélye-sekélye
sem a sorsom harmadik esélye:

nem köt ide semmi
nem köt ide semmi
az égbe bogoztak
végérvényesen
a mégoly kevés is
elég tudna lenni
de záródom
s eltűnök
harminckét évesen

üres az ágyam
mint a koponyám
csészémben felforr a hideg tej

az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej

(2000.ápr.17)

Bonanza Banzai: A vers mindig ugyanaz marad




Ágnes: Születésnapodra





Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (Latinovits Zoltán)





József Attila: Kopogtatás nélkül (Latinovits Zoltán)




Ákos: Minden éjjel (Ákos, Kaszás Attila)




és az elmaradhatatlan: