BátorságCsak a hős tudja
világgá hallgatni azt,
ami benne
tiltakozás
és igazság.
Egy nyugtalan íróhoz
Miért lihegsz? Miért sietsz? Miért írsz ilyen mohón, kézzel és lábbal? A dolgok utánad jönnek, bekerítenek, befonnak. Egy napon meg kell tudnod, hogy mindaz, amit terveltél és akartál, fölösleges és mellékes volt, s ami elől loholtál, utolért és állásfoglalásra kényszerít. Nem enged el a világ, ne félj. Pihenj meg. Lélegezzél. Nem elég eszmélni. Tanulj meg végre felejteni.
A sors elé
Ó, az ostobák, akik nem hisznek a sorsban! Nem tudják, hogy hiába minden ármány, szándék és ügyeskedés, az élet napsütötte tájképe egy alkonyaton megtelik árnyakkal; ami tegnap szabályos formában állott össze kezed alatt, ma szétesik, hulladékszerűen, ami tegnap eleven érzés volt és forró kapcsolat, ma nyúlós ragadék és teher, ami tegnap lendület volt, reggelre bicegő kullogás! Tudni a sorsról, mint az élet ütemének ellensúlyáról! Az a félelmes és szédüléssel telített pillanat, mikor az élet egyensúlya felborul, "ok" és "hiba" nélkül, s nem marad más körülötted, csak füstölgő romhalmaz, s fejed fölött a szürke ég és a néma istenek! Hová sietsz ily dölyfösen és délcegen, oktalan? Hajolj meg, és feleld csendesen: "A sors elé, a sors elé."
(Márai Sándor: A négy évszak)
„Az nem baj, ha dühöng az ember – az se, ha villámokat szór haragjában – de az rettenetes, ha kihűl.”
„Vannak emberek, akik csak akkor vannak maguknál, amikor egyszer végre magukon kívül vannak.”
„A gondolatok nem akarnak senki emberfiát sehová elvezérelni. Legföljebb egy útra invitálnak – igaz, meredek útra.”
„Csak irdatlan utakon lehet eljutni valahová.”
(Ancsel Éva – Bekezdések az emberről)
A sors elé
Ó, az ostobák, akik nem hisznek a sorsban! Nem tudják, hogy hiába minden ármány, szándék és ügyeskedés, az élet napsütötte tájképe egy alkonyaton megtelik árnyakkal; ami tegnap szabályos formában állott össze kezed alatt, ma szétesik, hulladékszerűen, ami tegnap eleven érzés volt és forró kapcsolat, ma nyúlós ragadék és teher, ami tegnap lendület volt, reggelre bicegő kullogás! Tudni a sorsról, mint az élet ütemének ellensúlyáról! Az a félelmes és szédüléssel telített pillanat, mikor az élet egyensúlya felborul, "ok" és "hiba" nélkül, s nem marad más körülötted, csak füstölgő romhalmaz, s fejed fölött a szürke ég és a néma istenek! Hová sietsz ily dölyfösen és délcegen, oktalan? Hajolj meg, és feleld csendesen: "A sors elé, a sors elé."
(Márai Sándor: A négy évszak)
„Az nem baj, ha dühöng az ember – az se, ha villámokat szór haragjában – de az rettenetes, ha kihűl.”
„Vannak emberek, akik csak akkor vannak maguknál, amikor egyszer végre magukon kívül vannak.”
„A gondolatok nem akarnak senki emberfiát sehová elvezérelni. Legföljebb egy útra invitálnak – igaz, meredek útra.”
„Csak irdatlan utakon lehet eljutni valahová.”
(Ancsel Éva – Bekezdések az emberről)
Bejegyzések
