Elmagányosodott napok. Hetek, hónapok? Évek… vagy ez így volt mindig is? Így volt.
Eltömődtek a csatornák.
Rossz földet táplálok?
A szomszéd kertjét locsolgatom a sajátomé helyett? Meglehet.
De vajon számít -e? Számít kinek a kertje? Hiszen egy a föld… de nem, mégsem, hiszen ki van parcellázva, és kerítést is húztunk, ez itten kérem szépen pontosan edáig az enyém, az pedig pont innentől pont amodáig valaki másé…
Vagy nem? Nem, mégsem…
Nem ilyen egyértelmű ez… Mi van ha ’átszöktek’ a növényeim? Ha a virágok mind a szomszéd felé hajlanak és néznek, ha csak az átnyúló ágakon terem a gyümölcs és csak abból lesz nektár és lekvár és eltett befőtt télire? Mindez csak azért mert én táplálom őket… hisz odaát nem kapnak elég törődést. Miért oda teremnek mégis?
Balga növények…
Mit tegyek hát? Legyek irigy és kegyetlen, hagyjam őket magukra szívtelenül, hogy ha nekem nem teremnek hát a szomszédnak se kedvezzenek? Vagy gondozzam őket még nagyobb odafigyeléssel, építsek nekik szép támasztékot, melyre felfuthatnak és ráhajolhatnak, melyben megkapaszkodhatnak? Ássak kutat, állítsak madáritatót, függesszek ki odúkat? Hadd jöjjenek madarak, pillangók, mókusok, sünök, és még tündérek is… Csináljak külön veteményest? És kis halastavat? Parányi csobogó vízesést? Állítsak padot, hogy kiülve magam is a kert részévé váljak, és dúdoljak nekik halkan minden áldott nap, hogy nőjenek, teremjenek?
”Erőm vajon meddig tart még zúgó árral szemben?
Szélmalomharc, amit mások vívnak bennem
Mennyi borús nap elmúlt már sok magányos éjjel
Amit máig építettem, ki hordja széjjel?”
„Kérdezném már akárkitől
Hol a helyem, ha nem találom?
Ez talán egy másik álom
A választ már nagyon várom”
Megtorpantam.
Bár tudnám hogy folytassam…
(Hogyan, hogyan… gyere fel levegőért, gyűjts erőt és ússz tovább!)
Bejegyzések
