Áldás

 És tényleg minden nap egy áldás. Blessing. Még akkor is, ha néha fáj, ha nehéz, ha küzdelmes. Szerencsések vagyunk. Ezt fel kell ismerni. Rá kell csodálkozni minden nap. Hálásnak lenni. Igen. Hálásnak. Az életért, az egészségért. a sorsért. 

A Gondviselésért. 

Egymásért.

Darabok

Ez is egy olyan nap. Vagy még olyanabb... Mostanában sajnos gyakran látott vendég. Pedig úgy szeretnék már ’vidám dalt’ írni... Hiába, a folyamat lassú. Néha túl lassú, és elvesztem az erőt. A remény elhalványul. Ott van még, ég az őrláng, mégis fájdalmasan kerít körbe a fagyott fal, gonoszan kacag a goblin, hasát fogva hempereg a földön, miközben rám mutogat. Néha tudok vele együtt nevetni magamon, néha azonban nagyon nem.

Lerombolni és újjáépíteni magam. Ez a feladat. Megszabadulni a gátaktól, a múlt hangjaitól, a visszatartó hiedelmektől. Megtalálni a szenvedélyt, a vágyat, ami előrevisz. A drive-ot. Visszafordítani a kifordított világot. A színt mutatni a visszája helyett. Újratervezni, átszabni,  helyrerakni. A túlidealizált én helyett igazivá válni. A misztikum helyett a valóságot vágyni. Ébren lenni álmodás helyett. Élni. A hétköznapokban, a szürkeségben is, a kérdésekkel, gondokkal együtt. Megosztani. Támogatni. Haladni. Elfogadni.

A mesék mellé tolni a valóságot. Nem rá, csak mellé. Összefűzni. Tudni mindennek a helyét. Merni. Várni. Tenni. A kényelmet és lustaságot legyőzni. Felállni. Lépni. Futni. Ugrani. Formában maradni.

A reményt táplálni.

Hinni...

És mégis...

Felállni.

Nem feladni. 

Küzdeni.

Remélni.

Mert hajnal van megint. (Persze)

Új nap indul.

És nem vagyok egyedül...

Zörgő páncél

Páncélom zörög rajtam. Túl súlyos, hát lerakom. Védtelen vagyok. Erőmön felül, szótlanul küzdök. Néha megrogyok. Megszeppenve vagy dühösen, összeszorított foggal néha lehajtom ugyan a fejem, hogy erőt gyűjtve újra felemelhessem, és szembenézzek kínjaim forrásával… hogy új erőt gyűjtve nézhessek szembe a sárkánnyal, a szörnnyel, aki nagyon jól tudja, és érzi is saját vesztét, mert erőm gyűlik, és nem hátrálok…

A hang a fejben rám parancsol: ’Nézz előre! Csak előre nézz… lefelé sose! A hátra-irány hasztalan, oldalra kiléphetsz ugyan, kikerülve a tűzgolyózáport, vagy megpihenni, ha szükség hozza… de ne kényelmesedj bele… ne pihenj sokat, menned kell… tovább… előre… csak előre…’

Húzom a lábam, de indulnom kell. Az idő már nem cinkosom. A sárkány egyik levágott fejét siratja. Majd hét újat növeszt helyette miközben a nyomomba ered. Legyőzöm –e valaha? Egyáltalán le kell, hogy győzzem?

Pajzsom már rég nincs, a páncélomat is leraktam, nincs több fegyverem, csak magam vagyok, magam.

Feladjam?

Legyen, ahogy lennie kell…

A bölcs hang türelemre int.

Várnom kell? Még várnom? De hát mire? Mennyit vártam már… és még tovább, még tovább kell várnom? Kimerülten a fához dőlök, ahogy eszméletem vesztem, eljött hát az utolsó pillanat?

Most végre kiderül mi lesz ezután

élet

vagy

halál?

De választ nem kaptam.

Álmomban azonban

szembetalálkoztam magammal.

Ekkor értettem meg

hogy dúló harcomban

a sárkány

mindvégig

én magam voltam…

On the edge...

of the dark side...

...

"...lying on your bed, looking at the ceiling, waiting for something to happen. And knowing all the time that you were meant for something better."

"Találkozni kell Istennel. Meg akarok tőle kérdeni egyet-mást. Például azt, hogy mi végre vagyunk. Mert hát fölépítjük a házainkat, felneveljük a gyerekeinket, learatjuk a búzát, háborúskodunk, öljük egymást. Aztán mi végre? Meg hát az én életemről is ki akarom kérdeni. Az igazságot akarom megtudni."

...

"…flashbacks coming in every night…

…it’s not the way it has to be…

…I have my fears

but they do not have me…"

"…I own my fear

so it doesn't own me…"

Gondolatkobold

                                                           

A gondolatokat erővel és erőszakkal irányítani, nevelni, lekötni nem egyszerű. Küzdök velük. Rakoncátlan, neveletlen kölykök. Szertelen, kobold-bolondok. Ki kell zárnom őket, amíg a kötelezettségekkel kell foglalkoznom. Igen, ezt most KELL. Be kell fejezni amit elkezdtem, és annak ellenőrzési pontjai is vannak sajnos… mint a régi erőpróbákon, iskolai túrákon, ügyességi-, és akadályversenyeken. Meg kellett szerezni a pecsétet… A zarándokok is így tesznek. És most én is. Megint. Még mindig. Újabb pecsétek kellenek…

A gondolatok meg folyamatosan dörömbölnek és visítoznak odakint. ’Ó, csak hagynátok már abba…!’ Kezelhetetlenek.

Amint felállok egyet nyújtózni, vagy inni egy teát berontanak a mentális ajtómon, lakat ide-vagy oda… és randalírozni kezdenek. És mindig az a leghangosabb, amelyiket a leginkább le szeretném halkítani. Elém ugrik, az arcomba mászik, csüng rajtam… Beszél hozzám, énekel, kiabál, visít, a földhöz vágja magát úgy hisztizik, mert még több figyelmet akar. Semmi nem használ. Próbálkozom játékkal és altatóval, szép zenével vagy épp hangossal, hátha abbahagyja, ha nem reagálok rá. Hiába.

Betolja a pöfögő vasútját. Ő most játszani akar. Jönnek a tankok, meg a harci gépek, a repülők, az űrhajók... mindenét előszedi. Közben régi és új képeket dobál elém, majd vetíteni kezd és folyamatosan kommentálja a filmet. A kulcsjeleneteket visszatekeri és újra lejátssza. Kiismerhetetlen, ahogy néha zokog, néha meg hisztérikusan röhög ugyanazon a jeleneten.

A többieket le tudom kötni, el tudom foglalni, de ő… ő nyughatatlan. Alakot is vált ha kell, és stílust, meg módszert is, könyörögni is szokott hogy ne legyek hozzá ilyen kegyetlen és inkább jó lesz, csak hadd maradjon… De ilyenkor is dúdol, hümmög, mozog, hangtalanul is neszel, érzem minden mozdulatát… Az is lehet, hogy ezt is ő íratja velem. Megírom, talán akkor békén hagy… Naiv gondolat, hisz már most hallom, ahogy kuncog rajta.

Nem válthatom meg, ahhoz egymagam kevés vagyok.

Na jó, még kapsz öt percet… de aztán csitulj…

kérlek…

és ha ennek (is) vége

szüless újra,

ölts testet,

és

segíts élni

végre…!

 

Farkasharc

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, amely minden emberben zajlik. Azt mondta:

„Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Fájdalom Farkasa: a düh, irígység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Boldogság Farkasa: az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.”

Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”

Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted.”

Lélekolimpia

A sportolóknál is van holtpont. Az olimpikonoknál is. Dolgoztam velük, láttam mennyi energia, erő és elszántság juttatja el őket a csúcsra. És a mögöttük álló csapat. A küzdelmet mégis egyedül vívják. A holtponton egyedül kell átlendülniük. És az mindig eljön. A versenyen is, amelyre vért és verejtéket sem sajnálva készülnek hosszú éveken át.

Eljön az első holtpont… aztán a második, és ki tudja még hány… de az utolsó a legkegyetlenebb. Mert addigra minden erő elszállt. Már csak egy hajszál tartja a kötelet, a pattanásig feszül a húr, sőt már pattan is, az ember szó szerint az életéért küzd… mégis... a bajnokok ilyenkor is merítenek egy utolsót. Nem tudom honnan a rejtett tartalék, ők maguk sem tudják, de a kellő pillanatban, mikor az ember feladni kész, felvillan a forrás. Talán csak egyetlen tizedmásodpercre, de nekik ott, akkor, az pont elég, mert pont annyi kell. Egy késhegynyi idő. Egy végső lökés. A végtelen kitartás jutalma az emberi határokat régen túlszárnyaló küzdelemben.

A lélek olimpiája sem különb. Csak abban mindannyian sportolók vagyunk. Nem csak másokkal és a külvilággal, de magunkkal is meg kell küzdenünk a lélek általános erőpróbáiban, mint a

• korlát-lökés és határ-tolás
• heart-létika és súlycipelés: a szív terhelhetőségének és végső erejének tesztelése (kiemelten veszélyes sportág, csak haladóknak!)
• szív-íjászat
• érzelmi-vívás
• gátlásfutás
• célbalövés
• önbizalom-magasugrás
• önértékelés-rúdugrás
• elkötelezettségi sprint és hosszútávfutás
• páros szinkronúszás
• belső-judo
• kitartás-maraton
• türelem-triatlon
• szakadék-, és távugrás
• kibírkózás
• árral szemben evezés
• gyávaság-szélcsendben vitorlázás
• félelem-, és szorongás-öttusa

És hogy hány utolsó erőfeszítés van még a célig? Ki tudja...

De a Jóisten mindig annyit ad, amennyit el tudunk viselni. Úgyhogy hallgassunk az edzőre, a hadnagyra, aki hisz bennünk és aki akkor sem adja fel, mikor mindenki más, sőt mi magunk is már majdnem megtettük…

„GODDAMN IT COOKIE, MOVE YOUR ASS, I WANT MY TWELVE!”

„.. NOW YOU REPORT TO THIS LINE, COOKIE!”