"Egyszerre szaladnak felém és belőlem képzet és képzelet: összefogódzó, kacagó gyerekek. Állok szomorúan, nézem őket, hogy szállnak egyre távolodóan közelebb, emlékek, kis fehér csónakok a ligeti tavon, ezüst korcsolyák a tükörré fagyott mosolyon.
Beülök a konflisba, átszállok a rakétába.
Harkályként kopogtatok.
Az igazi színházat keresem magamban..."
(Latinovits Zoltán)
Bejegyzések
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése