Emlékszem...

"Emlékszem a röpülés boldogságára.

Hiszem, hogy szárnyaim újranőnek."

(Latinovits Zoltán)

...egyre távolodóan közelebb...

"Egyszerre szaladnak felém és belőlem képzet és képzelet: összefogódzó, kacagó gyerekek. Állok szomorúan, nézem őket, hogy szállnak egyre távolodóan közelebb, emlékek, kis fehér csónakok a ligeti tavon, ezüst korcsolyák a tükörré fagyott mosolyon. 

Beülök a konflisba, átszállok a rakétába.

Harkályként kopogtatok.

Az igazi színházat keresem magamban..."

(Latinovits Zoltán)

Áldás

 És tényleg minden nap egy áldás. Blessing. Még akkor is, ha néha fáj, ha nehéz, ha küzdelmes. Szerencsések vagyunk. Ezt fel kell ismerni. Rá kell csodálkozni minden nap. Hálásnak lenni. Igen. Hálásnak. Az életért, az egészségért. a sorsért. 

A Gondviselésért. 

Egymásért.

Distant connection

És csend...

Írnék, de nem megy. Már régóta. Bennszakadnak a sóhajok, a szavak. Megrekednek.

Elvesztettem. "Elgurulhatott, vagy mi."

Távolság van. Distant connection.

Türelmetlenség. Elfojtott, és folyton előtörő ingerültség...

Meghittséghiány. Felszínsimítás. Karcolások.

Karcolatok helyett.

Így nem alakulunk jellé.

"Nyomot kell hagynunk magunk után, jelet kell rajzolnunk magunkból..."

De milyen jelet? Melyik jelet?...

Támpont kell. Biztonság. Jövőtudat. Hogy van és lesz.

Akkor is, ha semmi sem lehet biztos odakint.

Mert én idebent döntök.

...és csend...