Helyesen

Az egyik legnagyobb öröm és áldás az életben, ha kimondhatjuk azt: „Szeretlek.” – és válaszul azt kapjuk „Én is szeretlek Téged.”

Ami ennél is nagyobb öröm és áldás, ha a kimondott vallomásra azt a választ (is) kapjuk, hogy „Érzem.”

Mert akkor nem csupán szeretünk…

…akkor JÓL szeretünk…

Elcsendesedés

Elcsendesedés.

De most jó értelemben.

Nyugodtan.

Békésen.

Mosolyogva.

Fellélegzem…

Tavasz van.

Élek.

És életemben először

biztonságban

érzem

magam.

Kegyelmi pillanatok

"Mindenki, aki számít az életünkben, nem megtervezetten került oda, nem célkitűzés és erőfeszítések eredményeképp van ott, hanem egyszerűen csak ott találtuk a szívünkben, mintha mindig is ott lett volna. Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni. Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk azt, hogy miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen. Csodának.

Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk.

Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami, és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen -gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is."

(Biegelbauer Pál)

A tükör tükörképe

"Mint tükörben a tükör tükörképe:

végtelen arc fonódik egy füzérbe;

melyik vagy te? és én melyik vagyok?

Én adok fényt neked, te fénylesz bennem

s bennünk a világ. Vagy a végtelenben

valami még nagyobb.

(Keresztury Dezső: Mindig velem vagy - részlet)

Szerda délután

„Ha a nők szerelmesek lesznek szerda délután 14 óra 11 perckor, ebben az esetben 14 óra 12 perckor fog bennük fölmerülni az aggodalom, hogy megmarad-e nekik, akit megszerettek.” 

                                                              (Ancsel Éva)

…összeszövettek…

      Nagy szavak.

      Kis szavak.

      Szavak

      és

      csendek.

Van, hogy valami egetrengetőt akarunk mondani. Valami olyat, ami nagyot szól. Ami hat. Ami kifejezi az erejét annak, ami odabenn van. A nagy szavakhoz nyúlunk, melyeket mi alig használunk ugyan, de mások már megkoptatták a fényüket, annyiszor mondták hamisan, vagy hiába. A nagy szavakkal egy a baj, hogy könnyen lufivá dagadnak és a pillanat töredéke alatt pukkadnak ki.

Néha mégis kellenek.

Néha meg nem. Mert néha elég egy telefon, hogy „itt vagyok a boltban, mit hozzak?” vagy egy „kijöttem kicsit sétálni, gondoltam felhívlak.” Néha elég egy mosoly. Egy érintés. Egy kölcsönös szemvillanás. Egy sóhaj. Két összekulcsolt kéz. A közösen átélt élmények.

Néha nem kellenek a szavak.

Vannak pillanatok, mikor a csend sokkal beszédesebb.

Vannak igazi, tiszta és őszinte pillanatok, percek, napok… Az élet nem a díszes cukormáz miatt édes. Az álom nem vattacukorpárából fonódott. Nincs lila köd. Sem rózsaszín szirup-tó. Csak az van, ami igaz. Ami van, az igaz.
Igazi.
És természetes.

Valódi életképek az álmodók álmából. Mert egy álmodó és még egy az kettő. Már ketten vannak.

Dúdolják a Dalt…

és együtt álmodják tovább…

az igazat.

...the way I am...