A vízen fekszem, háton, egyik karom a másik után húzom. Fejemben képek és dallamok, a feldolgozandó múlt, a folyton kísértő jelen és a bevillanó lehetséges jövőképek sokasága. Úszom.
Megnyugtat. Mozgó meditáció is lehetne, mert időnként minden elhalkul, egy-egy pillanatra talán el is hallgat, a fejemben és körülöttem is, és csak a testem mozog. Az ablakon napfény tör át, néha elvakít, mintha nem is uszodában úsznék.
A teljesítményem hullámzó. Néha erőlködöm és kapkodom a levegőt, néha pedig erőfeszítés nélkül siklok. Előfordul, hogy vizet nyelek, vagy figyelmetlenség miatt beleütközöm valakibe. Bosszúsan várok, ha valaki túl lassú, és frusztrál ha egy másik versenyszerűen szeli a hosszakat épp a közvetlen közelemben.
Figyelem magam, az apró változtatásokra vajon hogy reagál a test, a tüdő, az agy? El kell kapnom a ritmust, flow-ba kerülni, ahogy a szakmában mondják… Érdekes dolgokat tapasztalok, furcsa párhuzamok alakulnak ki a fejemben:
Hátúszásnál a legtöbben állukat leszorítva, nyakukat feszült görcsben tartva úsznak, a kiindulási pontot bámulják, mert úgy biztonságban érzik magukat. A múltat nézik. Látni akarják honnan indultak és ki van még a közelükben. Bizalmatlanok a vízzel, lassan és görcsösen haladnak, kapkodják a levegőt. Néha én is beleesek ebbe a hibába. Aztán észreveszem magam. Elernyesztem a nyakam, tekintetem az ég felé, előre, magam elé és fölé emelem, a hátam egyenes, nyújtózom… egyre jobban. És közben haladok. Egyre könnyebben, simábban, mintha repülnék.
Sokkal egyszerűbb így. Sokkal egyszerűbb. Mégis sokszor visszaesik az ember és a régi mintát követi, kiesik a ritmusból, elbizonytalanodik, vizet nyel, feszíti a nyakát, kétségbeesetten kapaszkodik szemével a múltba. Pedig csak bíznunk kéne és elengedni magunkat.
Ahogy az életben is.
Bízni, és hitünkkel felvértezve csak felfeküdni a vízre, felfelé és előre nézni, megtalálni a leghatékonyabb technikát, nyújtózni a haladás érdekében és erőt kifejteni hogy elérjük a célunkat. Figyelni és tanulni. Figyelni magunkat és a másikat, tapasztalatból tanulni, miközben mintaként figyeljük a bajnokokat...
A görcsös erőlködés helyett rábízni magunkat a vízre, a testre, a folyamatra…
Repülni a fuldoklás helyett…
Hát nem sokkal egyszerűbb lenne minden…?
Bejegyzések
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése