Oldalak

Látomás

2011. március 19., szombat

Victor-Marie Hugo:
LÁTOMÁS


Fejem fölött éjjel fehér angyal suhant;
csodás jelenés, mely elűzte a vihart,
s csitult a távoli tenger hangos szava.
– Miért jöttél hozzám, angyal, ma éjszaka?
– kérdeztem, mire ő: – Elviszem lelkedet.
– Amikor így beszélt, megszállt a rémület,
mert az angyal leány volt és gyönyörű szép.
– Mim marad, ha viszed? – Megragadtam kezét.
Nem válaszolt. Kiterjedt köröttünk a setét.
– Szólj, hova viszed el, mutasd meg a helyet!
– Még mindig hallgatott. – Mennyekből érkezett
vándor, felelj, halál vagy élet a neved?
– Az angyal fekete testével rám hajolt,
széttárta szárnyait, aztán így válaszolt:
– Nem élet, nem halál; a szerelem vagyok.
– Akkor megláttam, hogy a nappal átragyog
sötét szemén, és az egész csillagvilág,
ezer csillag fénylik szárnya tollain át.

Gravitáció

2011. március 17., csütörtök


"Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére..."  (Stephenie Meyer)

WE are

Csillagszemű

2011. március 10., csütörtök

Zene. Kell. Mindig.
Visszahozza a mosolyt :)



ééés akár táncolhatunk is:

A legutolsó királylány

Érzékeny nap. Érzékeny órák, pillanatok… súlyos bárd minden bekúszó kép. Kaszabolja a józan észt.

A homlokomat dombnak használja a goblin és rátelepszik. Kipakolja piknikes kosarát, előrántja a filmvásznat, maga elé feszíti és vetíteni kezd. Elhozta a kísértetet. Ahogy elhozza újra és újra. Az összes kameraállásból levetíti ugyanazt a filmet. És közben kárörvendve vihog. Mert tudja, hogy fáj, mégsem tudom kikapcsolni. Végigvetíti. Kihangosítja. Lelassítja. Visszatekeri. Kommentálja. Végtelen lejátszás bekapcs.

És én nem teszek semmit. Csak nézem. A lúzer. Minden hiába.
A naivitásra nincs orvosság.

„Túl sok a kevésből…”
Figyelemhiány. Nincsség. Hiábavaló küzdelem. Mert hát, mivégre? Lehetne helyette semmi. Az egész helyett. Csak abbahagyni.

És az jobb lenne?
Nyugodtabb.
Vagy inkább érzelemtelen. Üres. Talán jobb lenne. Sosem érezni. De hisz, mikor meg betompul a világ azért könyörgök, hogy érezhessek végre újra. Bármit. Fájdalmat is akár, csak érezzem hogy élek.
 
Hát érezni érzem. Talán a test gyengesége hat így, ilyenkor a lélek is elgyengül és mindent százszorta kiélezettebben él meg. Talán torzít is a kép…
A goblin műve?
 
Csöndre vágyom.
Mesére.
Csak arra, amire mindenki más…


Ehelyett láncba verődve loholunk egymás után. Ki-ki után. Mindenki valaki más után. 
Ahelyett, hogy minden második megfordulna…


Nem akarok kísérteteket!

Forduljak meg?
Megtehetem.
Egy a baj.
Az 1-es számot kaptam.
A 2-esek dolga a fordulás.

Mögöttem senki nem áll.
Én vagyok a sor vége.
 
A legutolsó királylány.

Végérvényes rend

2011. március 8., kedd

Szabó Éva:
INDULÁS ELŐTT


Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

Invisible





Nyomtalanul?

Láthatatlanul?

Ez marad?

Ez marad…

...

Protagonist

2011. március 6., vasárnap

...has the script been written? Or are we in "impro-land"?
I wonder...


Actually both are true.
Anyway...


"...Stay a little longer, you know
You're making me feel
The monsters aren't real
You're making me feel
I'm not alone..."