Ébren álmodó

- ÉBREDJ KIRÁLYLÁNY!!! - ordított rám minap felnőtt, racionális énem dühödten, egy vödör verbális jeges vizet zúdítva a nyakamba. Ébredj fel!!! Vége az álmoknak, ébredj! Ez a valóság, itt kell élned, nyisd ki a szemed és felejtsd el az ostoba álmaid! Az álom illúzió, hasztalan, csak félrevezet! Itt kell lenned, figyelned kell, abba kell hagynod az álmodozást!

- Kell? … KELL?

Nem kell. Kelleni semmit nem kell.

Nem tudod mit beszélsz. Fogalmad sincs mire kérsz.

Hagyj aludni…

- Nem, NEM. Hát nem érted? Fel kell kelned – és már rázott és rángatott kétségbeesetten két vállamnál fogva. - Dolgod van. Cselekedned kell. Tenned. Élned. Itt, a Földön… nem repkedhetsz örökké, dolgod van, kötelezettségek, tennivalók, kellesz, szükség van rád, értsd meg! ÉBREDJ!

- Szükség, ugyan ne nevettess…

- Igen. Szükség. Csak nyisd ki a szemed és nézz körül! Van dolgod! Dolgod van! ITT. MOST. Nem odafönn. Nem odaát… Itt. Földi dolgok a földi életben. Temérdek teendő.

- Nem tudom mit akarsz tőlem. Állatira irritálsz, de valahol értelek. Tudom, hogy valahol igazad van. Mindig ezzel az egyensúly-izével jössz… Hogy egyensúlyt kell teremteni, vagy találni, hogy is mondod mindig? Olyan vagy, mit egy dadus. Bölcs dadus… Megfésülnéd a hajam? Ha már így felvertél… És mondd, mennyit aludtam, mióta álmodom? Behoznád a ruhám? Kedves vagy, köszönöm. Ezt kell felvennem? Felnőtt ruha… milyen furcsa. De jól áll, nem igaz? Egész másképp érzem magam így. Igazad lehet. Dolgom van… kezd derengeni valami… azért néha visszafekhetek majd? Csak egy kicsit…

Na jó,

azt hiszem így jó lesz.

Készen állok.

Ébren vagyok.

Itt vagyok.

Jelen vagyok.

Indulok.

Teszem a dolgom…

…és álmodom tovább…

…ÉBREN…