Oldalak

Emlékezz...

2010. április 24., szombat


Van, hogy hirtelen felidéződik a múlt. A semmiből hirtelen előbukkan egy rég nem látott kedves arc. Valaki, aki régen a legkedvesebbek közé tartozott. Szinte a testvérem volt. Szavak nélkül is értettük egymást, mert a lányok ilyenek, ha barátok. Összekacsintanak, egyszerre szólnak, összeszinkronizálódnak.
Vannak barátok – kevesen, de vannak, és ezért nagyon szerencsésnek érzem magam – akiket szinte testvéremként szeretek. Van, akivel külföldre szakadt, csendes évek múltán is ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk, mintha csak kiugrottam volna egy teára a konyhába. Vagy épp ő szaladt volna ki feltenni egy kis vizet, vagy behozni a süteményt.
Van, akivel jobban megkopott a kapocs, de a múlt a mai napig élénken úszik vissza az emlékek közül, ha ő eszembe jut - és gyakran eszembe jut. Aktív múltunk volt. Átszőtte a zene, a koncertek, az éjszakába nyúló levélírások – tinta, töltőtoll, papír – a súlyos világmegváltós elmélkedések, a bulizások. Rengeteg közös emlék.
Jól esik néha visszapillantani és elmosolyodni akkori magunkon. Na meg egymáson :) Főleg hogy ma már családos, gyermekes a többségük.

Örülök, hogy voltak, vannak ilyen barátok. Köszönöm nekik, hogy vannak.
Köszönöm Nektek, hogy vagytok!



Szótlanul

2010. április 14., szerda


Vannak pillanatok, mikor nem kellenek szavak. Fölöslegessé válnak, átformálódnak. Csak Te vagy és Én. Nézzük egymást. Szemem vetítőgépet játszik és kivetíti a legbelső kimondhatatlant. Érzések és érzelmek betűkbe szedett körvonalai vetülnek szemed vásznára. Rám nézel és magadat látod.

 
Megismersz, mert a részed vagyok. Vártál és én eljöttem.
Végtelenül nehéz a perc. Hogy várom ezt a pillanatot…

Szeretném feléd fordítani az Égi hangszórókat és belekiáltani a mikrofonba, hogy ITT VAGYOK! Bárki is vagy, bárhol is vagy… Ha hallod a Dalomat…
Szeretnék belenézni a szemedbe és kiolvasni belőle saját magamat.

Óh szív! Nyugodj!

2010. április 13., kedd



József Attila: Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

(1928 vége)

Just me - Ahogy vagyok

2010. április 12., hétfő

Ezt most kivételesen szavak nélkül :)

Derek Sivers mozgalmi útmutatója

2010. április 11., vasárnap


Derek Sivers 3 perces szórakoztató TED előadása arról, hogy hogyan indítsunk mozgalmat. Tippként csak annyit, hogy legalább kétszereplős a játszma. Kell egy vezető és egy követő. Mindenki azt hinné, hogy vezetőnek lenni a legnagyobb bátorság és az övé a dicsóség, ám Derek Sivers azt mutatja be, hogy az első követőé a legnagyobb érdem, mert ő indítja be a "lavina-effektust". Amíg nem csatlakozik senki, addig a vezető csak egy őrült, megmosolyogni való különc.
Aztán eljön a pont, mikor kritikus tömeggé válik a tömeg, és átfordul az egész, (ahogy Malcolm Gladwell is írt erről a Tipping Point/Fordulópont c. könyvében). Na ezután már nem táncolni ciki és lúzerség, hanem kimaradni a cool party-ból. :)
(A  magyar felirat a 'view subtitles' alatt kiválasztható.)

Egyhelyben

2010. április 8., csütörtök


Körbe-körbe járok…
Mindig azt hiszem hogy jutok valahova, de az egyetlen hely ahova jutok a hely ahonnan indultam. Mindig ugyanoda, mindig ugyanonnan. A hiány csapdája. A magány kalitkája. Próbálok erős maradni és derűs, remélni és hinni, de… ott a de. Ott vannak a napok, mint amilyen ez is, mikor tébolyodott oroszlánként keringek a ketrecben. Látom, hogy körülöttem ott egy hatalmas és szabad(nak tűnő) világ… de fogalmam sincs, hogy jussak oda. A ketrec nem enged. A rácsok törhetetlenek, ásni, kaparni is hasztalan… merre hát? Miből van ez a rács, hogy törhetetlen és mozdíthatatlan? És ki rakta körém? Ki rakhatta körém?
Trükkös kérdés. Egyértelmű válasz…

De ha én magam vagyok a kulcs, nem kéne, hogy egyszerűbb legyen a megoldás? Nem elég csak rájönni, ráébredni, tudatosítani, hogy a válasz mind odabent van?  
Ezek szerint nem. Mert hiába. Még mindig érzem. És a rácsok még mindig érintetlenek… A hatás, amit a sok próbálkozás és kaparás eredményeként láttam mind illúzió volt csak.

Vagy ez az illúzió? Melyik az igazi? Hol az igazság???

A hiány állandó társammá szegült. Pedig úgy szeretném ha elengednénk egymást végre! Megírtam már százszor, és még százszor… a régi írásokban, versekben is ott a nyoma. Ő a meg nem szűnő. Újra és újra felszakadó sebként éktelenkedik a szívemen, melyet időről-időre felszakít a magány. Mert ők ketten ilyenek. Kíméletlenül ragaszkodnak.
És mindig párban járnak...