Oldalak

Kritikus gondolkodás

2010. július 31., szombat

Mostanában feltűnt magamon hogy kritikusabban gondolkodom. És itt a kritikus gondolkodás pozitív, nem kőkemény szkepticizmus vagy cinizmussal átitatott negativitás. Egyszerűen igénylem a tudományos hátteret, vagy azt, hogy a naiv személetet kiegészítse, egyensúlyba hozza egy reálisabb rálátás is. Eddig általában a naiv oldalt képviseltem, a miért-ne?-minden-lehetséges-legyünk-pozitívak-és-bizakodjunk típusú felállást, mely még mindig valid, hiszen alapvetően pozitívan szemlélem a világot: ez a tanult optimizmus. Mert van ilyen. Ahogy tanult tehetetlenség is van, tanult optimizmus is létezik. Martin Seligman nevéhez fűződnek az ezzel kapcsolatos kísérletek, az ő előadása is egyike volt a januári TEDxDanubia vetített előadásainak, melyre az eseményen Mérő László reagált egy a magyar észjárásról tartott rövidke, nagyon frappáns levezetésben.


Szóval a tanult optimizmus mellett fontosak lettek a bizonyítékok, a reális oldal, vagy az, hogy több szemszögből nézzek rá egy adott dologra, eseményre, lehetőségre illetve megkérdezzem, megnézzem ki mit gondol, hogyan látja az adott szituációt. Hogy ne fogadjam el feltétlenül, amit hallok, hiszen kérdőjelet is tehetek a mondat végére. Lehet kérdezni, lehet kutakodni. Lehet saját véleményem, ami nem feltétlenül egyezik másokéval. Lehet gondolkodni. Mi van, ha igaz? És mi van, ha nem igaz? Mi van ha..? Ez egy kulcskérdés. És itt most nem a végtelenségig tartó feltételezésekről beszélek, hanem az egészséges rákérdezésről és a szelektálásról.

Sok minden érdekel, de nagyon megválogatom mi mellé állok oda 100%-osan. Inkább csipegetni szoktam. Filozófia, pszichológia, tudományok, vallás… a részeket, melyek közel állnak hozzám, megtartom és felhasználom tudatom és ismereteim építésében, amit meg hasztalannak vagy rosszabb esetben ártalmasnak vélek, azt kiselejtezem. Az egyetlen „mozgalom”, amely mellett 100%-osan ott vagyok, a TED. Mert értéket és tudást közvetít. Kreatív és innovatív, előremutató, megható, meghökkentő, szórakOKtató. Bátorítja a kreatív-, és a kritikus gondolkodást, ahogy az őszinte, építő véleménynyilvánítást is. Bizonyítja, hogy ez kultúrált módon is megtehető a neten, még akkor is ha negatív vélemény születik éppen. Tanít, esélyt ad, provokál, formál, inspirál. Ahogy a jó tanárok szokták.

Erin Gruwell, Rafe Esquith és Brad Cohen a hőseim közt kaptak helyet. Három olyan legenda a ma élő tanárok közül, akik példaként szolgálnak mindenkinek, aki a tanítás/fejlesztés bármely formájával foglalkozik, vagy csak „szimplán” gyermeket nevel. Mert a szülő az egyik legnagyobb tanár…

Erin Gruwell a ’Freedom Writers’ c. filmből lehet ismerős, mely egy igaz történet. Brad Cohen-ről, a tourette szindrómával élő tanárról szintén készült egy film, ’Front of the Class’ címmel. Rafe Esquith a 'The Hobart Shakespeareans' c. dokumentumfilmben szereplő tanár. Igazi példaképek. Nincs közük a TED-hez, csak eszembe jutottak.


Erin Gruwell és a Freedom Writers, a film és ami mögötte van:




Rafe Esquith tanítványai immigráns ötödikesek, nem anyanyelvük az angol, mégis értik Shakespeare és a klasszikusok minden egyes szavát.

és egy üzenet a szülőknek:




Brad Cohen és a tourette, a film és a történet mely ihlette azt:



Mennyi inspiráció! Szeretném, ha a most felnövekvő nemzedék és leendő gyermekeim is felismernék és magukba szívnák az itt látott tanárok és a TED előadások által közvetített értékeket (és akkor az irodalomról és a művészetről még nem is beszéltem külön.) Nem feltétlenül cél, hogy minden gyermek olyan legyen, mint pl. a 12 éves Adora, a következő TED videóban, - aki nyilván nem egymaga írta előadása szövegét, mégis csodálatra méltó - de fontos hogy a gyerekek tudják és merjék elmondani a gondolataikat, érzéseiket és megkapják a megfelelő hátteret és inspirációt, hogy kiaknázhassák tehetségüket. Én megteszem, ami tőlem telik. És hogy hogyan lyukadtam ki a gyereknevelésnél mikor a kritikus gondolkodásról kezdtem írni… azt csak a jó ég tudja… Így alakult. Elsodródtam. De itt még ezt is lehet… ilyen az elmélkedés és az inspiráció flow-ja…


(Magyar felirat a 'View Subtitles'-re kattintva kiválasztható.)

És hogy (levezetésképpen) milyen, mikor egy 4 éves kissrác kerül flow-ba dobolás közben…? Ildikó Frog blogján találtam ezt a videót. Bánfalvi Sanyi nagyon vigyázz, növekszik az utánpótlás… : ))





Inception – Eredet


Az ötlet. Vajon honnan jön? Honnan jön az ihlet, honnan jönnek az ötletek? Lehetséges hogy egy ötletet, egy gondolatot elültetünk valakinek a tudatalattijában míg ő álmodik? Befolyásolhatjuk mások álmait? És mi történik mikor tudatosan álmodunk, mikor tudtára ébredünk annak, hogy álmodunk? Álom az álomban… és még tovább? Hány álmunk lehet egy álmon belül? Milyen mélyre mehetünk? Mi az álom? És mi a valóság? És mi van ha az amit valóságnak hiszünk, csak álom? És ha fordítva van? Mi a reality-check, hol a totemtárgy? Hol az igazság…?  

Amióta az eszemet tudom, foglalkoztatnak ezek a kérdések. Lehet hogy az én fejemben is kotorászott valaki, lehet, hogy maga Christopher Nolan, mert ma este a moziban ülve azt hajtogattam magamban: „miért nem írtam még meg? miért nem írtam már meg?” A könyvet, a filmet… amit most megírt más. Amit most a vásznon látok. Az alapötletet legalábbis.
Én tisztán követem, bár többen elvesznek a sztoriban menet közben. Hol vagyunk? Kinek a tudata, kinek az álma, melyik szint, kik azok akik támadnak és miért? Néha kicsit mátrixos a szitu, bár nem annyira elvont. Szerintem legalábbis. Trükkösek a megoldások, és amerikai filmhez méltóan van rendesen látvány és akció, na meg azért ott az emberi-érzelmi vonal is. Akinek soha eszébe sem jutott ez a téma csak pislog és kapkodja a fejét. Én meg mosolygok. Csendben párszor befejezem a szereplők egy-egy mondatát, megjóslom magamban a cselekményt, a végkifejletet és az utolsó képkockát. Furcsa érzés. Mintha közöm lenne hozzá, pedig nincs. Ehhez nincs.
Álom és valóság…
Nincs bajom Leo-val, de az én filmemben Edward Norton kapja majd a főszerepet… :))


'Bipoláris' lét

2010. július 27., kedd

Kicsit megrekedtem az írással. Periódusokban élek. Kicsit bipoláris beütés... Van hogy hetekig nem nyúlok a bloghoz, aztán meg éjjel-nappal szüttyögök rajta (és rajta kívül is), hogy szinte észrevehetetlen változtatásokkal alakítgassam, fejlesztgessem tovább.
Vajon miért ez a "bipolaritás"? Dualitás. Kettősség. Egy eleve bennem lévő állapot. Nem unikum. Mindennapos.

Ellentétek. Talán ezért rekedek meg sokszor, mert ellentétes dolgokat akarok megvalósítani egyszerre. Vágyom a szabadságot, és a biztonságot is. Vágyom a kreativitást és a művészi létet miközben szabályokkal teli értékrendszer szerint élek, illetve szándékszom élni. Van hitem, de a tömör formákba öntött vallás gyanakvással tölt el... Igénylem a gyökereket, míg a rigid keretek taszítanak és megrémítenek. Elköteleződni vágyom és kötetlennek maradni.

Írok is és nem is. Alkotok, de az eredményt ritkán mutatom. Látszani akarok, mégsem láttatom magam. Tanulok és a már megszerzett tudásra legyintek, azt gondolván (hamisan), hogy azt már mindenki tudja. Elvont fogalmakban és képekben írok, mégis azt remélem néhányan megértik.

Lépek és visszalépek. Ugrok és megkapaszkodom.

De valami forr bennem. Valami készülődik, valami felépülőben van, valami közeleg... Csak fel kell ráznom és emlékeztetnem kell magam. Újra és újra. Minden áldott nap. És merni végre…