Tánc a szavakkal, avagy bál a fejben

A legváratlanabb helyzetekben csap le az „ihlet”. Felvillan egy kép, egy hang, egy sor… és tudod, hogy ez az. Ezt itt most le kell írnod, különben örökre odavész, és lyukként tátong tovább a lelkedben.

© Szegedi Katalin

Mikor koncentrálnod kell valami teljesen földire, ami jelentéktelen, mégis muszáj, mert kötelesség, mert mérföldkő az úton, melyet már nagyon befejeznél, jön egy sor, egy érzés és fejbe kólint. Odalopódzik hozzád és a füledbe kiált. Aztán elszalad. Majd pajkosan visszalopódzik és csíntalanul játszani hív. Piszkál. Megpöcköli a füled. Rakoncátlan koboldként surran el mögötted. Hallod, ahogy neszel… és bármennyire is koncentrálnod kell, nem tehetsz ellene, nem tudod figyelmen kívül hagyni. Felállsz és táncolni kezdesz a szavakkal.

Mennyi szín és alak. Most látom csak, hogy a szavaknak személyiségük van. És méretük. Röpködnek az ici-pici szavak, behemótként rengnek a nagy otrombák. Néha összekapaszkodnak vagy összekeverednek, mint a színek a festő palettáján… Micsoda szín kavalkád! Bál a fejben.

Ilyesmit láthatott Kosztolányi is a Hajnali részegségben:

„az égbe bál van, minden este bál van”

Ahogy egy író fejében is…