Két dobbanás közt

„Tudtátok, hogy a szív két dobbanás közt pihen, és akkor a legsebezhetőbb?” (Pál Ferenc atya)

„A szeretet teljes megnyílás a másik előtt. Ez mintegy próbája a dolognak. Ha csak gerjedelem, akkor nem akarom magamat adni, hanem meg akarom szerezni a másik testét, annak is leginkább bizonyos részeit. A szeretetben ellenben oda akarom neki adni mindenemet, maradéktalanul és föltétel nélkül; az örömöm, hogy nem a magamé, hanem az övé vagyok.” (Czakó Gábor)

Aki így tud szeretni, az a legnagyobb kincset hordozza magában. Jól meg kell nézni azonban hogy kinek akarja adni az ember azt a mindent, és hogy aki kapja (vagy kapná) egyáltalán el tudja és el akarja –e fogadni.

És itt a trükk. A feladat. Odaadni magam, mégis megmaradni…

„Fölismerem, hogy meghitt kapcsolatban lenni nem jelenti azt, hogy megszűnök önmagam lenni. Azt gondolom, a szabadság lényegéből fakad, hogy ezt ki tudom mondani. Egy kedves erdélyi ismerősöm hozott nekem egy fényképet Benedek Elek sírjáról. Ott nyugszik Benedek Elek és Benedek Elekné, született Fisher Mária. Napra pontosan a sírkőbe van vésve a haláluk dátuma, nyilván azért, mert annyira megdöbbentő: miután Elek bácsi meghalt, két napra rá utána ment Mária néni is. Mindössze két napig élt nélküle. Ezt nézhetjük úgy is, hogy micsoda gyönyörű összetartozás, meg úgy is, hogy mi a csuda történt Fisher Máriával? Benedek Eleknét látjuk, ő itt nyugszik a férje mellett. De hol van az, aki Fisher Máriaként született?...

…emberi kapcsolatainkban bízzunk egymásban, de az életünket ne bízzuk egymásra. Az életünket bízzuk Istenre…

 

…az tud igazán ’mi’-ben lenni, aki képes ’én-te’ viszonyban is lenni. A mély intimitásnak többé-kevésbé jellemzője az, hogy a ’te’ az ’én’ részévé válik. Minden válás bizonyos fokú halál, mert az ’én’, akinek a ’te’ ebben a kapcsolatban része volt, megsemmisül. Éppen ezért olyan rettenetes, ha egy szakítást valamelyik fél nem hajlandó tudomásul venni, és számára a ’mi’-ből nem vezet út az ’én’ és a ’te’ felé.” (Pál Ferenc atya)

Itt is kell, hogy legyen valamiféle egyensúly. Úgy eggyé válni, hogy közben mégis megmaradunk magunk is, egyenként…

Tudja valaki a megoldást?

Hogy kell  j ó l  csinálni…?

Hiszen ha adunk, ha örömet szerzünk a másiknak az magunknak is ajándék, HA a másik elfogadja. A viszonzás ilyenkor egyáltalán nem fontos. Adni öröm. Aki pedig tud elfogadni, az csupán azzal is viszont-örömet szerez, hogy elfogad-befogad, miközben elindul egy kölcsönös örömfolyam, ami adásvágyat generál, mely oda-vissza működik. Jó esetben.

A téves eseteknél meg egész más történik...

Hmmm, ez jó kis téma borozgatós-elmélkedős-világmegváltós estékre (is)…