Az egyik...

Dobrosi Andrea:

Egytizenketted

Ha felfedezted másban a múlt idő jelét,

ha nem elég az ég kékje feletted,

ha a mosoly szinonimáit

magaddal hozni rég elfeledted,

ha nincs senki, kiért cipelnéd,

és kedved se hív

számlálni számtalan csodát,

ha a moha zöldjét is penésznek látod,

ha úgy érzed,

színtelen virágot lopott öledbe a holnap,

félrecsókolnak szájszagú reggelek --

lehetnék-e én a múlatlan idő,

féktelen nevetésben örökzöld csoda,

vázádban friss virág?

Tudod, a széttört álmokon fészkelő

tucatnyi vándormadár közül,

az egyik mindig hazatalál.