Lélekmentő koszt

Érzelmek. Vágyak. Képek.

Zűrzavar. Káosz és rendezettség.

Hangulatok, színek, vibrálás, tűzben égő vér, pulzáló szívdobbanás.

Mindig intenzív a hatás, ha Ákos a színpadra lép, ha kijön egy dal, még inkább ha egy album, és leginkább ha az album ’A katona imája’ címet viseli.

Az első hangnál, az első szónál robbanásig feszül a testem, ahogy hallgatom. A legelső hangnál. Minden dal mást hoz ki belőlem… előtör a vadállat, a gúnyosan-cinikus, a megalázkodott, a hitetlen, a hívő, a nő, a szépet szerető.

Őrjöngve tombolok és összeroskadva reszketek, mert tényleg egyetlen Dal létezik… és Ákos a toll a Jóisten kezében. A hangszer. A húrok, a dobok, a billentyűk, az ének… az egész zenekar egyetlen emberben.

Ő a hírvivő, a hajós, a lélekszállító angyal, aki révésznek áll és visszahozza közönsége eltévelyedett lelkét, felébreszti, felrázza, ha kell még arcul is csapja, mert csak egy irány van. Egy helyes irány.

Tanít és nevel. Megfogja a kezet és vezet. Meghat és megihlet, megérint és feltölt. A sztár, aki ember. A sebezhető dalos, aki kőkemény páncélt ölt, ha csatába indul…

Mint megfásult katonáknak az étel, olyanok a dalok a mi kiéhezett lelkünknek. Minden dal más. Egy és mégis más. Egy-más…

Édes, fanyar, kesernyés, égetően csípős vagy éppen pikáns. Új fajta tálalás, új fajta ízek. Ismerős fűszerek, minőségi alapanyagok. Éltető eledel. Lélekmentő koszt.

Köszönet érte a dalosnak. A hajósnak. A vándornak. A katonának. Az Égiek tanítványának.

Köszönet mindenért.

Ahogy eddig is.

...te hazavezettél, én hazataláltam…

(Fotók: Emmer László, akos.hu)