Elmondatott

Vánszorog az idő. Pedig milyen egyszerű lenne csak azzal foglalkozni, amivel kell. A sajátommal. Mindazzal, amit irányítok, irányíthatok és nem azzal, amire nincs hatásom. Várni, várni… mindig várni. Türelemjáték. Már megint. Még mindig.

„Szeretni, lenni, élni…” Mikor már, mikor?

 

Sok a dolgom, mégis rángat a lelkem… torkomra szorítja kését a pillanat… ülj le és írj, különben véged. ÍRJ! Mert írnod kell.

Mert írnom kell.

Egy írónak az a dolga hogy írjon. És én legbelül világ életemben író voltam. Talán leszek is egyszer.

 

Mert az írás közvetít, gyógyít, tisztít…

„…meggyógyul a lelkem, ahogy tisztul a kép, azonnal enyhül a gond…”

Bár a tisztulástól még messze van az a kép, mégis segítenek a betűk, a szavak, mert láthatatlan köteléket rajzolnak. Mikor írok, nem vagyok egyedül. Vagy csak nem úgy, ahogy egyébként, ahogy általában.

„ mindenki egyedül van belül…”

„egyedül vagyok és így is voltam mindig, nem pedig: magamra maradtam”

 

Mikor írok, az angyalok szelíden elmosolyodnak, vállamra teszik kezüket, belém hallgatnak és megsimítják szárnyaimat: ’látod, megy ez’ …

 

Idézetek és saját mondatok hada keveredik a fejemben, és a papíron is. Békés harcot vívnak a betűk, játék kardok lendülnek, mégis fémes a hangjuk és megcsillan rajtuk a fény. Csatajelenet, mely néha véresnek látszik, a végére mégis ölelkezésbe torkollik. Betűharc, szójáték, lelki küzdelem, áldomás fogadása.

Üzenet.

„szeress, reszkess, keress új reményt…”

„lásd meg újra a fényt…”

„veszíts… válassz… minden út egy helyre visz…”

 

Az írás fegyver és pajzs. Az írás erő. Az írás alázat. Az írás kulcs. Az írás valami nagyobbnak a része, én magam is tollá válok, a kezem csak eszköz, melyet nem én mozgatok. Pedig magamról írok. Vagy mégsem?

Még csak éjjel sincs, nem ez a legtermékenyebb napszak, mégis, úgy érzem ha nem írok ólomsúlyként süllyedek el saját érzelmeim tengerében. Hol a hajós, aki kiment és átvisz a túlpartra? „…hol a kegyelem…” Beülök a révész mellé, vigyen ahová akar, azt sem bánom ha nincs visszaút.

Tényleg nem lehet újat írni. „…minden verset leírtak, minden dal elhangzott már, minden dráma romokban hever…” Mégsem tehetek mást. Leírom újra és újra. Másképpen. Ugyanúgy.

Akkor is, ha már végképp minden

Elmondatott…

 

 

(Az bejegyzésben lévő idézetek Ákos tollából származnak.)