Csak a mersz. Az hiányzik. Bátornak lenni. Védőháló nélkül ugrani és használni a szárnyakat. Hisz megtettem már. Többször is. Nem volt B terv. Csak a szakadék. És a halálugrás.
Akkor hát?
Ha tudok repülni, mi tart vissza mégis? Mi bénít meg? Miért erősebb a kobold?
Nem tudom fontos-e a miért.
Vagy, hogy tudni kellene-e minden lépést előre?
Nem.
Egyszerűen be kell ültetni a rakoncátlan ’goblin-koboldot’ a szobácskájába. Ellátni játékokkal és rázárni az ajtót. Akkor csöndben marad egy darabig. Ha pedig újra susogni, majd csapkodni, hisztizni kezd, csak tudomásul kell venni és elviselni. Menni tovább ennek ellenére, vagy ezzel együtt. Kézen fogni és vinni.
Felállni, kitörni, menni, futni. Repülni.
Ha kézen fogom saját rakoncátlan kis koboldom, és elindulunk együtt, akkor már nem ő ural engem, akkor már kívülről figyelem. Ha eleget figyelem megismerem. Ha megismerem, ha nem harcolok ellene, csak külsőleg szemlélem és elfogadom, talán abbahagyja a bosszantást.
Talán elcsendesedik, békén hagy...
... és repül velem.
Bejegyzések
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése