Utazó

Nem minden területen vagyok a helyemen. Erre nap mint nap rájövök. Nap-mint-nap-mint-nap. Pedig néha azt gondolom talán még jó is lehet, talán megszokom, vagy még akár meg is szeretem… Nagyon néha. Mert nem múlik a ’kulturális sokk’. Nagyrészt inkább csak tiltakozom. Csendben. Belül.

A minap az értékeimről töltöttem ki egy tesztet. Az eredmény szintén megerősítette a fenti hipotézist. Ami elgondolkodtató… Ha saját értékeim ellen dolgozom, vajon meddig bírom kiégés nélkül? Ha nem szívből teszem, amit teszek, csupán kötelességből, vajon mennyire válok hiteltelenné?

Ha az energiám a belső küzdelemre megy el, vajon marad –e elég másra? Mert néha nem tudom hol van a fáradtság határa. Nem is fáradtság, vagy nem csak az. Energiátlanság. Mintha szétfolyna az összes. Napközben. Este és hétvégén újratölt az elem, hogy a másnapot - még ha pittyegve is a lemerülni készülő aksitól, de kibírja.

… recharge battery...

Pedig sok minden van, ami erőt ad: a kis, másoknak szinte észrevehetetlen pillanatoktól kezdve, a természeten, a madárcsicsergésen, a baráti estéken, a közös élményeken, a reggeli mosolyon, a szép szavakon és öleléseken át a dörgedelmes koncertig…

Vajon biológia az egész, vagy a lélek tiltakozik, mert más lenne a dolgom…? Más. Nem ez. Más. Most mégis ez van. Úgy, ahogy lennie lehet… hogy aztán majd megint lehessen másképp.

„Tovább kell menned, hiszen dolgod van. Körülbelül így szól hozzád az élet, mindennap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és mindennap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.” (Márai Sándor)

Utazó.