Színező

És eltelt egy újabb nap, hét, hónap...

Eljön az az év, mikor az idő múlását legerőteljesebben bizonyító nap már nem ünnep, inkább fenyegetés. „Siess!” „Megint eltelt egy év, el fogsz késni...” Még pár ilyen nap, és már nem is figyelmeztetés, vagy fenyegetés lesz a fő üzenet, hanem szemrehányás „Látod, hiába szóltam annyiszor, el-kés-tél!”

Furcsa, mikor a fejben lévő kép nem azonos a ’valóssal’, mikor megdöbbentenek a számok, hiszen a tudat valahol megragad a ’huszonkevésnél’. Egyszerre tűnik elképzelhetetlennek és természetesnek a jelen és a jövő.

Nem a már elért sikerek gyűrűznek a fejben ilyenkor, hanem a még megvalósulatlan feladatok, vágyak, tervek, melyeknek már rég meg kellett volna valósulnia. A boldog ünnepet felváltja a melankólia. Vagy talán csak megszínezi, mert ha tudattal és tudatosan a jóra emlékezünk, és hálát adunk minden eddigiért, akkor csak színében fakulhat meg itt-ott a ’jövőre emlékezés’. Akkor a remény és a tenni-akarás színe megélénkül, felerősödhet a vágy és az öröm... 

Hiszen a színek megvannak, sőt bárhogyan keverhetőek. Csak tovább kell színezi...

Ennyi.

Ilyen egyszerű.

Csak játszani a színekkel és színezni tovább...