Oldalak

Életszerűnek lenni

2013. április 26., péntek

Életben maradni. 
Életszerűnek lenni. 
A tökéletes helyett. 

Bolyki Balázs- Képmás interjú - részlet:

"Előbb-utóbb mindenki találkozik egy-egy traumával. Megtanulja, hogy semmi sem természetes. A boldog család sem, de például az sem, hogy meleg van a szobában és folyik a csapból a víz, vagy hogy fel tudok kelni az ágyból. Minél előbb nyílik ki az ember szeme, annál több dolgot talál, amiért hálás lehet, annál tartalmasabb lesz az élete (...)

A feleségem elköltözött. Mivel gyerekként elsősorban egy anya szeretetét tapasztalhattam meg, nyilván eleve anyás, kicsit feminin beállítottságú férfivá váltam. Számomra egyenlőségjel van az édesanya és a szeretet között. Édesanyám tényleg mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá. Emberként még soha nem láttam senkitől azt, hogy szereti a bűnöst és utálja a bűnt, csak tőle. Az eltörölhetetlen istenszeretetet is az édesanyámtól kaptam.
Az én apa- és férfiképem sokat alakult azzal, hogy egyedül maradtam. Szembe kellett néznem az összes démonommal. Megértettem, hogy mennyire hajlamosak vagyunk használni a környezetünket, a párunkat is beleértve.Amire szükségem van belőle, azt szeretem, amire nincs, az nem tetszik. Azt hisszük, hogy jár nekünk a vasalt ing, a tiszta terítő, a tiszta edény. Ha pedig valami nem jól működik, nyilván a másik a hibás. A legfontosabb, amit Isten megtanított nekem ebben a kis halálban, hogy fel kell állni, abbahagyni a sajnálkozást, a másik hibáztatását. (...)
 
Melyik félelmedtől volt a legnehezebb megszabadulni? 
- Hogy nem tudok százszázalékosan megfelelni. Elsősorban a színpadon. Tudtam, hogy nagy tehetséget kaptam és rettegtem attól, hogy nem tudom hozzátenni azt, ami rajtam múlik. Féltem attól, hogy hibázok. Sokszor, mikor a többiek már hazamentek, hajnal négyig is dolgoztam két-három akkordon.Amikor meg tudtam békélni azzal, hogy igenis van olyan, hogy kimész a színpadra, és az utolsó hang helyett már csak levegő jön ki a torkodon, van, hogy felkészültél mégsem jut egy szó sem az eszedbe, rájössz, hogy ez még jobb, mint az eredeti verzió. Mert életszerűnek kell lenned, nem tökéletesnek. A rendeződ odafönn intelligens, humoros és szeretetteljes. Emögött a félelem mögött nyilván az a másik félelem áll, hogy nem szeretnek eléggé. Ez gondolom nem használt a házasságomnak sem. És ezzel a félelemmel rengeteg sebet is ejtettem. Azokon is akik szerettek, és persze magamon is. Amióta egyedül maradtam, missziónak fogom fel, hogy ha az ismerőseim között valaki nősül, kérjek tőle pár órányi beszélgetést, mert úgy érzem, nem azért kaptam ezeket a tanulságokat, hogy megtartsam magamnak.

És mit tudsz nekik mondani?
- Sok kívánatos férfi és nő van, és lehetőség mindig lesz, hogy megkapjuk őket. Ez nagyon kegyetlenül hangzik, de így van, el kell fogadni. Előfordulhat, hogy az a másik mosolygósabb, csinosabb, ápoltabb, jobban működik vele a kommunikáció, mint az én párommal, de ha felnőttként döntöttem, hogy nekem ő kell és nem kell jobb, akkor mindez nem igazi kísértés. Az apák nem beszélnek a fiaikkal, vagy maximum azt mondják tréfásan:'Megnősülsz? Nem baj, neked se legyen könnyebb!' Az anyák pedig ezt adják útravalóul a lányaiknak: 'Én csak szenvedek ebben a házasságban, látod? Vigyázz, te sohase veszítsd el a függetlenségedet!'
Pedig  a házasság másról szól: a férfi a szőlőkaró, amely statikusan áll a földben, a nő a kacsokkal fölfutó, zöld, élettel teli hajtás, amely a férfira támaszkodik. És ha eléri a karó tetejét, onnan még húsz centit fölfuthat, de tovább nem, mert nem képes egyedül megtartani a gyümölcsöket. (...)

Alanyi jogon jár a hit, ha valaki vallásos környezetben nevelkedett?
- Néha nehezebb is annak, aki mindezt készen kapja, mert tetszik, nem tetszik, ez van: istentisztelet, bibliaóra, közös ima. A keresztény családok gyermekei általában így haladnak, majd tizenévesen a legtöbben tékozló fiúvá válnak, megélik a szabadság fájdalmait, és a 'hogyan szerezzünk magunknak örömöket' buktatóit. És aztán küzdelmesen, fájdalmak után megtalálják a személyes Istent. Van egy kedvenc dalszövegem: 'Ha azt hiszed, hogy elfelé futsz tőle, fáradtan karjába érkezel" Én azt szoktam mondani, olyan ez, mintha Isten egy hózentrógert csippentene a nadrágodra. Amikor futni kezdesz, minél távolabb kerülsz, annál nehezebben haladsz előre, és végül annál nagyobb erővel csapódsz vissza ahhoz, aki tartja.
Én például rengeteget fohászkodtam, hogy szabadítson meg Isten a bűneim következményeitől, mert meg akartam úszni azokat, és persze tudtam, hogy imádkozni fontos. Mint amikor a gyereked folyton bocsánatot kér, de már csak megszokásból. Éreztem, hogy ez már kevés. Meg kellett találnom a saját istenképemet.
Az én Krisztus-képem kicsit talán 'deviáns'. Hiszen az ő korában annyi elfogadott szabálynak ellentmondott, annyi mindent át tudott értelmezni, a farizeusokról is másképp gondolkodott, mint elfogadott volt, de mindent szeretettel tett! Az élete egy óriási demo. Bizonyíték, hogy meg lehet csinálni, emberi érzésekkel vágyakkal, fájdalmakkal. Pontosan ismer engem, a hibáimat, a tévedéseimet, egy dolgot figyel, hogy szeretet van-e a szívemben.  (...)
 
Nem igaz, hogy ha valaki hisz Istenben, annak nincsenek problémái. Ezeket nem lehet mindig megúszni, de ha van, ami éltet, ha van gyökered az élő vízhez, akkor bármennyire is nagy a szárazság, életben maradsz. (...)

Az örömködés és a boldogság nem ugyanaz. A boldogság belső béke, nem csupa kacagásból és rózsaszín virágszirmok szórásából áll.Én végtelenül boldog vagyok attól is, ha csak ülök otthon a kanapén a fiaimmal. Ha pedig föl kell pattanni a biciklire és fütyörészve elkerekezni a Velencei-tóra, arra is kapható vagyok. A boldogság leginkább az, hogy nincs bennem félelem..."

1 megjegyzés:

ender írta...

Köszönöm!

Épp most. Épp jókor. Épp ez.