Oldalak

Make it happen

2011. június 29., szerda

The re-discovery of wonder...

Change

"I choose a change
to rearrange
to fit my new mind
into the new shape..."

Vezess...

2011. június 28., kedd

Angyal... Fogj kézen és vigyél magaddal. Kérlek. Fogj kézen és mutasd merre menjek. Sétálj velem. Állj mögöttem. Vezess...
Gyújts fényt...
Mutasd meg az utat...

...ahogy eddig mindig...

Felhőtlenül (?)

2011. június 7., kedd

Hogyan kell felhőtlenül boldognak lenni? Néha (néha?!) elgondolkodom, hogy mi miért érint meg, miért gondolok vissza bizonyos időszakokra, szavakra, mozdulatokra, miért hozom elő oly gyakran az archívumból a keserédes filmeket (is)? Miért félek még mindig a múlttól, miért kísértenek a volt kísértetei, miért nem CSAK előre nézek?
 
Aztán újra elgondolkodom. Miért kéne? Miért kéne CSAK előre nézni? Út csak egy van, irány is, ha lépkedni kell, de körbenézni mindig szabad. Sőt kell is. Hogy lássuk honnan hová jutottunk. Hogy tanuljunk. Hogy hálát adhassunk.
 
Mert még hálásabb vagyok így. Ha emlékszem az útra, ha eszembe jut mennyi erő és kitartás kellett, mennyi várakozás és küzdelem, mennyi türelem, mennyi félelmen és sérelmen kellett úrrá lenni, mennyi embert elengedni, mennyi fájdalmat ’elfájni’… falakat bontani, megbocsátani, kinyílni, befogadni… akkor minden napot hálával kezdek és fejezek be.

És napközben is… nem azért szólal meg egy keserédes emlékeket előcsaló dal a rádióban, hogy fájdalmat okozzon újra. Hanem hogy emlékeztessen, milyen hálás vagyok a MOSTért.

Nem kell a felhőtlen boldogság. Csak boldogság kell. Nem baj, ha néha fátyolfelhős az ég.
Így igazi. Így emberi.
Így élem meg,
emberi módra,
saját mesémet.

(HR-es) önismeret

2011. június 6., hétfő

'HR-es önismeret'. Volt egy ilyen órám. Furcsán hangzik. Számomra az önismeret alapigény, szakmától, embertől függetlenül. Mindenkinek meg kell ismernie önmagát, vagy meg kellene, ami valahol egy lehetetlen küldetés, valamilyen szintig mégis lehetséges.

Van, akinek belső igénye, belső motivációja, hogy jobban megismerje saját „működését”, hogy tudja mikor, mire, hogyan reagál, és miért épp úgy, ahogy. Van, akit a környezete késztet, netán kényszerít… esetleg csak egy trauma során fedezi fel az önismeret erejét. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert az előbbi csoporthoz tartozom, már ha tartozni kell bárhova is. Persze nincsenek éles határok, hiszen a környezet is hat ránk, sokszor sokkal jobban, mint szeretnénk…
 
Az önismeret régóta része az életemnek. Jártam személyiségfejlesztő és önismereti kurzusokra, itthon és külföldön, jártam terápiára, olvastam könyveket, kipróbáltam a pszichodrámát és a családállítást, töltöttem ki teszteket, írtam, rajzoltam, művészkedtem, tanultam, kíváncsiskodtam, figyeltem… Figyeltem. Ez a legjellemzőbb rám egy közösségben. A háttérből figyelek. Nem vonódom be igazán, nem veszek részt, inkább figyelek. Csendben.

Ennek két oka van:

1. kíváncsi vagyok és érdeklődő, szeretem megismerni mások nézőpontját. Csodálattal tölt el, hogy mennyire különbözünk, mégis milyen hasonlóak tudunk lenni. Érdekel ki hogy látja a dolgokat, miért úgy, ahogy és ez mennyiben hasonlít arra vagy különbözik attól, amit én gondolok. Nem ítélkezem. Figyelek.

2. a rengeteg önkutatás, önfejlesztés után sem tudom elhinni, hogy az embereket érdekli, vagy érdekelheti az, amit mondanék, amit mutatnék, aki vagyok. Nem beszélek, csak ha kérdeznek, akkor is csak óvatosan, mert azt gondolom udvariasságból kérdeznek csak, igazából nem érdekel senkit mit gondolok. Nem mesélek magamról, csak ha kérik, nem mutatom meg magam, csak ha kirángatnak a színpadra a függöny mögül.

A saját világomban élek, álom és valóság határán, és hol ide billenek, hol amoda. Fél lábbal itt, fél lábban ott. Sokszor kusza képekben, filozofikus „tudatfolyamban” írok, vagy gondolkodom, így működöm. Csapongok, bonyolítok, feltekerek gondolatokat, majd kibogozom őket. Szeretek írni, írni tartozom... 
 
„Figyelem magamat,
akár egy másikat
jót mond vagy igazat
és mit énekel…”
                                                            (Ákos: Idelenn Idegen)
 
Az önismereti foglalkozások, csoportok kihúznak a komfort zónámból. Előhozzák belőlem, hogy beszéljek, hogy megmutassam magam, a saját tempómban ugyan, de lassanként kinyíljak, meséljek, vagy bárhogyan is, de kifejezzem mi van idebenn. Hogy megismerjem a csoporttársaimat, hogy kialakuljon egyfajta kötődés és bizalom. Az ilyen csoportoknak az egyik legfőbb értéke és hozománya a kapcsolatrendszer kellene hogy legyen, hogy támogassuk egymást és szakmailag – és akár emberileg is - számíthassunk egymásra a későbbiekben. Sajnos ez nem mindig valósul meg, próbálkozni mégis megéri.
 
Mert ha az idő engedi, a bemelegítés után el lehet kezdeni „dolgozni” is. Úgy igazán. Tágítani a komfort zónát, úgy hogy közben tudjuk, hogy van mögöttünk egy egész csapatnyi ember, aki támogat. Mert csak így tanul az ember, így változhat meg, ha megéli, hogy másképp is lehet, nem csak a megszokott úton, nem csak úgy, ahogy eddig mindig csinálta. Lehet másképp. Lehet jobb. A változás lehetséges. A változTATás már nem. Mert megváltozTATni senkit nem lehet, ha ő maga nem akar változni, és ha nem maga miatt akar változni, csak valakinek a kedvére akarja formálni magát, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak.
 

Önmagunk jobbá tételéért cselekedni. Tanulni. Tapasztalni. Figyelni. Mert így lehet szebb a világ. Karnyújtásnyi körben felelősek vagyunk a világért, a környezetünkért, a kapcsolatainkért. Másokat megváltoztatni nem tudunk. Hatni rájuk azonban igen. De nem a másikat kell vizsgálgatni és alakítgatni, hogy megfeleljen az igényeinknek. Figyelni kell. Alázattal. Kíváncsian. Nyitottan. És dolgozni kell. A legkeményebben. Nem a környezeten, vagy a másikon. Magunkon.

Magunkon kell kezdeni.

Off of the strip

Együtt

2011. június 3., péntek


Ha távol vagy
Belül valahogy tompábbá válik minden
Rád figyelek
Veled vagyok
s csak elhessegetem magamtól a ’gondolatbetolakodókat’

Ha közel vagy
Kívül valahogy tompábbá válik minden
Rád figyelek
Veled vagyok
s csak elhessegetem magamtól a ’gondolatbetolakodókat’

Mert ez az, ami számít.
Ez az, ami fontos.

Együtt lenni.
Együtt élni.

Együtt.

Egyensúly

Vezetés közben Márait hallgattam a minap. A Füveskönyvet. Jól esett. A legkülönbözőbb forrásokból képes erőt meríteni az ember. Mindig másra van szükség, attól függően, hogy épp melyik rész "éhezik", vagy sóvárog a törődésre. A test, az elme vagy a lélek...

Ha az élet kerekére gondolunk, vajon létezik szimmetrikus, egyensúlyban lévő kerék? Vagy az egyik terület fejlesztése mindenképp egy másik sorvadásával jár?

Léteznie kell egyensúlynak...
És lehet hogy mese... de én hiszem, hogy létezik.

Még mindig...
Mint mindig...

Minden változáson belül

Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan változtatni az élet helyzetein

Munkaköröd fáraszt, úgy érzed, máshol, más emberek között, másféle életfeltételek mellett igazibb erővel és megelégedéssel tudnál dolgozni. (...)

A kísértés órájában vizsgáld meg tapasztalataid, értelmed, jellemed és a világi dolgok igaz természetének ismeretében vizsgáld e vágyakat. Új emberek nem adhatnak neked semmit, ami alapjában megváltoztatná a világhoz való viszonyodat; mert csak te adhatsz magadnak valami elhatározót és lényegeset. Hasonlóképpen az új munkahelyen is munkás maradsz, és rajtad múlik, milyen erővel teremtesz magadnak az új helyzetben megfelelő munkalehetőségeket. Minden rajtad múlik. (...)

Mikor van hát jogod erőszakosan változtatni életed körülményein, keretein és helyzetein? Semmi esetre sem akkor, ha unalmad szűntét, vágyaid kielégülését, bosszúd betelését reméled az ilyen elhatározástól. Maradj, ahová az élet állított, végezd kötelességed és töltsd meg lelked az igazsággal; többet az új világban sem kaphatsz, a déli szigeteken sem.

De ha úgy tapasztalod egy napon, hogy munkád, életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel – akkor és csak akkor szánd el magad a változásra. És tudjad, hogy te minden változáson belül ugyanaz maradsz.
(Márai Sándor - Füveskönyv 28 - részlet)